Agrárpiac

Piac

Csökkenek a keveréktakarmányok összetevőinek árai

Június közepéig sok keveréktakarmány összetevő és ezzel a keveréktakarmányok is drágultak. Különösen meredeken emelkedtek a fehérjekomponensek és a fehérjében gazdag keverékek árai. Azóta azonban megfordult az árak alakulása ezeknél az összetevőknél.

Július közepéig sok minden olyan történt, ami nagyobb változásokat okozzon a keveréktakarmányok áraiban. Mindenesetre erre várnak azok a vásárlók, akik csak rövidtávra fedezik az igényeket.

A későbbi szállítási határidővel kötött szerződéses ügyletek nem mennek.

Június elején a szójadara ára Észak-Németországban megközelítette a 400 euró/t határt. Ennek fő magyarázata a vártnál kisebb dél-amerikai szójatermés.

Most azonban fordult a kocka.

Észak-Amerikában nagy szójatermésre számítanak. A globálisan tapasztalható nagy mennyiségű szójaterméssel együtt a 2016/17-es gazdasági évre a szójadarával való ellátottságot is összességében bőségesnek becsülik. Július közepéig a szójadara ára északon mintegy 370 euró/t értékre csökkent. Júniusban a repcedara ára is csúcsértéket ért el, melyet elsősorban a szója árának változása okozott. Az árak további alakulásának előjelei kicsit a szójától eltérően alakulnak. Európában, és globálisan nézve is kisebb repcetermés várható, mint 2015-ben.

agrotrend.hu / topagrar.com

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook