2020.10.21., szerda , Orsolya

Agrárpiac

2016. december 17. szombat • 15:36

Duplájára nőtt a mezőgazdasági termékek kivitele a keleti régióba

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke 5180 millió eurót, behozatalának értéke 3310 millió eurót tett ki az idén január és augusztus között.

Lényegesen több mezőgazdasági terméket exportált hazánk az év első nyolc hónapjában, mint a múlt év azonos időszakában – derül ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb jelentéséből.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek részesedése a nemzetgazdasági exportértékből 2016 első nyolc hónapjában 8,5 százalék, az importértékből 6,1 százalék. Az agrárexport aránya 0,2 százalékponttal alacsonyabb, az import aránya pedig 0,2 százalékponttal magasabb, mint 2015 első nyolc hónapjában volt.

A múlt évhez képest jelentősen, duplájára nőtt a mezőgazdasági termékek kivitele a keleti, unión kívüli országok közül Törökországba, valamint Kínába, de jelentős érdeklődés mutatkozik a hazai termékekre Japánból és Ukrajnából is.

A termékcsoportokat figyelembe véve jelentős keresletemelkedés mutatkozott 2015-höz képest a baromfitermékekre, valamint a vetőmagokra és az élő növényekre.

A tejtermékek kivitele visszaesett, azonban a várakozásokhoz képest csekélyebb mértékben. A tejtermékeknél jelentős hatással volt a külkereskedelmünkre az év első hónapjait erőteljesebben sújtó tejpiaci válság. A korábbi várakozásokkal ellentétben nem nőtt a tejtermékek behozatala, pedig a piaci szereplők közül sokan attól tartottak, a nagy nyugat-európai tejtermelők a szűkülő értékesítési lehetőségek miatt Közép-Európát célozzák meg.

Figyelemre méltó, hogy sertéshúsból ugyan kevesebbet exportáltunk, de értékben nem volt visszaesés.

A fagyasztott zöldségekre, gabonafélékre mutatkozott a tavalyinál nagyobb kereslet, a dinnye exportja azonban jóval alacsonyabb volt, mint tavaly. A feldolgozott termékek exportja azonban évről évre magasabb, ami egy egészségesebb szerkezetű agrárkivitelt jelent.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.