Agrárpiac

Piac

Élesedő Agritechnica/EIMA/SIMA időpont vita

A CEMA (Európai Mezőgépgyártók Szövetsége) júniusi ülésén kénytelen volt napirendre tűzni a három legnagyobb európai (és egyben a világ) mezőgazdasági gépkiállításának időpont vitáját.

Ugyanis eddig mindig páratlan években novemberben került megrendezésre a hannoveri Agritechnica, páros években szintén novemberben a bolognai EIMA és köztük páros évek februárjában (mint az idén is) a párizsi SIMA, kellő távolságban lévő időpontokban, hogy a gyártók és a kereskedők rá tudjanak szervezni – írja az Eilbote Magazin.

fotó: pixabay.com

A SIMA-t rendező francia mezőgépgyártók szövetsége az AXEMA bejelentette, hogy a jövőben szintén páros években, így a következőt (2020) november 8 és 12 között kívánja megrendezni Párizsban, a SIMA-t, mégpedig ütközve a bolognai EIMA 2020. november 11-15 közötti időpontjával. A két időpont egybeesése megosztaná a kiállítókat, a külföldi résztvevőket és látogatókat, valamint a szakmédiát is, így nem tartják azt szerencsés változtatásnak.

A CEMA júniusi – Antony van der Ley elnök (aki a Lemken elnök-vezérigazgatója is) vezette – ülésén nem sikerült kompromisszumra jutni a vitában. Az EIMA-t rendező olasz mezőgépgyártók szövetsége a Feder Unacoma és SIMA-t rendező francia Axema is ragaszkodik egyenlőre a saját időpontjához.

A kiállítói és látogatói statisztikákat megvizsgálva a három európai nagy mezőgazdasági gépkiállítás súlyát tekintve a hannoveri Agritechnica a legnagyobb. 2017-ben 458 ezer látogatót vonzott és az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt a kiállítás után érdeklődők száma.

Második a rangsorban a bolognai EIMA, amelyre 2018-ban 317.000 látogató volt kíváncsi, és a látogatók száma az elmúlt öt évben dinamikusan növekedett, közel megduplázódott.

A párizsi SIMA-t ez évben meglátogatók száma 230 ezer volt, amely összehasonlításban a harmadik helyre sorolja a kiállítást, ráadásul az elmúlt öt évben a látogatói szám csökkenő tendenciát mutat.

agrotrend.hu / Eilbote

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook