Agrárpiac

Piac

Elsődleges az agrárgazdasági kapcsolatok fejlesztése Ukrajnával

Ukrajna és Magyarország között az első helyen az agrárgazdasági kapcsolatok fejlesztése szerepel – mondta Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

Bitay Márton egy magyar-ukrán mezőgazdasági üzleti fórumon tartott sajtótájékoztatón elmondta, egyebek közt a szántóföldi növénytermesztés, az akvakultúra, az állategészségügy és az erdőgazdálkodás területén lehet szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a két ország között. Számos olyan környezet- és természetvédelmi szempont van, melynek mentén Magyarország és Ukrajna képviselői nemcsak a diplomáciai, hanem üzleti szinten is együttműködhet egymással – tette hozzá az államtitkár.

Bitay Márton szerint a két szomszédos ország az "élő" kapcsolatok előmozdításában érdekelt, a fórum helyszíne, Kisvárda a magyar-ukrán határ közelsége miatt jó kiindulópont ehhez. Az üzleti fórumon bemutatott termékek is jelzik, hogy a két ország jó úton halad, egyre több üzleti kapcsolat jön létre Ukrajna és Kárpátalja, illetve Magyarország között – fogalmazott.

Olga Trofimceva, Ukrajna Agrárpolitikai és Élelmezésügyi Minisztériumának európai integrációs ügyeket felügyelő miniszterhelyettese a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az országok közötti együttműködés "csírája" a kisvárdai térségben van. Az ukrán mezőgazdasági tárca támogatja az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megtartását, valamint együttműködik a magyar Földművelésügyi Minisztériummal – közölte a miniszterhelyettes. Hozzátette, Magyarország és Ukrajna már létrehozta egymással azokat a stabil politikai kapcsolatokat, amelyeket a gazdasági ágazatra is ki lehet majd terjeszteni.

Kiemelte, a kisvárdai fórum hagyományteremtő rendezvény, amelyen a magyar és ukrán üzletembereknek lehetőségük van egymás termékeinek, vállalkozásainak megismerésére. A rendezvényen keretszerződéseket írnak alá a felek, együttműködéseket kötnek az agráriumot érintően, ezen belül kiemelten a bortermelés és állatorvosi területen – tette hozzá.

A rendezvényen a magyar és ukrán mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatok képviselői, tanácsadók, forgalmazók, valamint nagyobb kereskedelmi hálózatok képviselői vettek részt.

agrotrend.hu / MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook