Agrárpiac

Piac

Eltűnhet a polcról az áfacsalt tej

Elképzelések szerint 2017-től öt százalékra csökken a tej, a baromfihús és a tojás áfája. A termékek áfacsökkentése százmilliárd forintot jelent(het). Mint ismert, a sertés tőkehús huszonhét százalékos áfája idén csökkent szintén öt százalékra. Az átlagemberek számára ez pozitív, hiszen az árakban érzékelik a változást. De vajon mit szólnak a „főszereplők”, a termelők az újabb tervezethez?

Az igazi segítség az lenne, ha legkésőbb az esztendő második felétől bevezetnék a tej ötszázalékos áfáját, de egyébként már akkor is késő lenne… – mondja Mrena Sándor. A DeLaval rendszer kizárólagos területi képviseletét ellátó törökszentmiklósi Taurina Agrár Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, már most irtózatos veszteségeket kénytelenek elviselni a termelők, és félő, lesz, aki nem fogja kihúzni jövő év január elsejéig, amikortól bevezetik majd a tervek szerint az ötszázalékos tejáfát. A tejágazatra negyven éve rálátó szakember elmondta, cégüket is jelentősen érintik az ágazatban előforduló hullámhegyek, hullámvölgyek, napi kapcsolatban állnak ugyanis a tejtermelőkkel. – Mindenképpen segítség lenne a tej áfájának csökkenése, mert mindenki úgy gondolja, ezzel kiszorulna a piacról a sok „svarc tej”, azaz az országba esetenként áfacsalással behozott tej. A lépés nagyobb helyzeti előnybe hozná a hazai termelőket.

– Ugyanakkor nagyon sokan már most szkeptikusak a sertéshús áfacsökkentésének tapasztalata kapcsán, hiszen többen úgy vélik, a termelők nem részesedtek jelentős mértékben ebből a kedvező lépésből – mondta a szakember.

– Mindazonáltal mindenképpen pozitív elmozdulásnak tekintik a tervet. Már csak az a kérdés, hogy a jövő évig kihúzzák­e a termelők a válságot? Máról holnapra kellene cselekedni, mert már egy év eltelt azóta, hogy elkezdett csökkeni a tejár a száz forint fölöttiről hatvanegynéhány forintra. Az ár húsz-harminc forinttal van az önköltség alatt. A kereskedelemben viszont nem érződik az olcsóbb felvásárlási ár, tehát valakik ezt a pénzt szépen elteszik. Egy naponta húszezer liter tejet termelő gazdaságban nagyon nagyok a veszteségek, ahogy persze mindenkinél. A válság márpedig nem most kezdődött, hanem tart már legalább háromszáz napja. Ilyen hosszú válságidőszakra nem is emlékszem. Nyolc­tíz évenként voltak válságok, de két­három hónap után elindult fölfelé az ár. A termelőket ráadásul más is sújtja, említhetem többek között, hogy a földet elvitték tőlük bérleti szerződésekkel és az árveréseken, a takarmányt pedig úgy szerzik be, ahogy tudják, drága pénzen. Ezek a termelők nem véletlenül gondolkodnak a felszámoláson. Úgy vélem, kevés a kormányzati védelem, de azt lehet tapasztalni, hogy nem működik az érdekképviselet sem a mezőgazdaságban. Nem szövetkeznek a termelők, magányos farkasként küzd mindenki, így megoszthatók a termelők. Ezért is gondolom, hogy a jövő évi lépés már késő lenne. Márpedig ha valaki kivonja az állatokat a termelésből, azzal kell számolni, hogy öt év, mire ismét rentábilis lesz a gazdálkodás – jegyezte meg a szakember.

A szolnoki Libor Dezső arról számolt be, hogy valószínű, őt is érinti majd az ötszázalékos tejáfa hatása. Tíz tehenet tart, háztól értékesíti családi gazdasága a nyers, 3,6-4 zsírszázalék közötti tejet – évek óta száznyolcvan forintért adják literjét. Lényegében az áfa azért is érinteni fogja, mert ha a boltban csökken az ár, akkor neki is követni kell ezt a folyamatot. Ez pedig kevesebb árbevételt feltételez majd és így kénytelenek lesznek újragondolni, hogy megéri-e ezt a munkát folytatni, hiszen nagyon sokat invesztáltak a gazdaságba, amit fenn is kell tartani. 1974 óta tartanak teheneket a családdal, volt, amikor harminccal is foglalkoztak. Egykor felvásárlók vitték el a tejet, de volt úgy, hogy hónapokig nem fizettek érte, így aztán csökkentették az állományt. Naponta hetven-nyolcvan liter tejet fejnek, ez szinte mind egy cseppig el is fogy. Munkaigényes ez a foglalatosság, nem véletlen, hogy az egész család be van fogva a munkába, összesen öten-hatan csinálják.

A termelők tehát bizakodnak, a kereskedelem részéről azonban egyelőre a konkrétumokat várják, a részletek ismerete nélkül még nem nyilatkoznak a boltláncok.

agrotrend.hu / szoljon

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook