Agrárpiac

Piac

Emelte ajánlatát a Bayer a Monsantóért

Részvényenként 2,5 dollárral emelte a Monsanto felvásárlására tett ajánlatát a német Bayer AG. A két cég május közepe óta folytat fúziós tárgyalásokat, ám az felettébb valószínűtlen, hogy a hétfőn bejelentett árkorrekció lesz az utolsó.

A 127,5 dolláros részvényenkénti árral a németek 65 milliárd dollárra emelték ajánlatukat – az adósságátvállalást is beleértve. A Monsanto árfolyama a bejelentésre 2,5 százalékkal 110 dollárra nőtt.

Az első ajánlatot a Monsantónál lesöpörték az asztalról, várhatóan a mostani is erre a sorsra jut, mert még mindig távol áll az amerikai cég valós értékétől, amit a Marketwatch elemzői részvényenként 135-140 dollár közé tesznek, tehát tíz százalékon belüli már a különbség. Úgy vélik, a Bayer feljebb is fog menni, hogy a mindkét fél számára előnyös szintet elérve minél nagyobb szeletet tudjanak maguknak kihasítani az agrárvegyipar és vetőmaggyártás évi 100 milliárd dolláros piaci tortájából.

A két cég optimálisan kiegészíti egymás kínálatát, együtt a vetéstől az aratásig minden szükséges terméket az agrárgazdálkodók rendelkezésére tudnak bocsátani.

A Bayer ki tudja használni a Monsanto szorult helyzetét: a túl magas terméshozamok, a túlkínálat miatt a terményárak zuhannak, a farmerek jövedelme csökken, emiatt beruházásokra, minőségi alapanyagokra, növényvédőszerekre egyre kevesebb pénzük marad. Az idén az amerikai mezőgazdaság árbevétele a 2009-es mélypontra zuhan a szaktárca friss előrejelzése szerint. Mindez a Monsanto nyereségén is mély nyomot hagy. A cég dolgozói létszámát 16 százalékkal csökkentették és számos beruházásukat, fejlesztésüket függesztették fel vagy törölték a megváltozott körülményekre hivatkozva.

Konszolidációs hullám

Az agrárvegyipar konszolidációs hullámában a Bayer-Monsanto ügylet halad a legvontatottabban. A svájci Syngentát 43 milliárd dollárért felvásárló ChemChina a legfontosabbnak tartott akadályt sikerrel vette, nemrég megkapta az amerikai hatóságok jóváhagyását. A DuPont és a Dow Chemical egyesülése is sínen van, ott az a fő kérdés, hány részre szabdalják a közös céget és mely tevékenységektől váljanak meg a versenyhatósági engedélyek megszerzése érdekében.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook