Agrárpiac

Piac

EU agrárpiacainak rövidtávú kilátásai – 2022 tavasz

Az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósága közzétette az EU mezőgazdasági piacainak rövid távú kilátásairól szóló legfrissebb előrejelzését. A jelentés kiemeli az alapvető élelmiszerbiztonsági, valamint az EU takarmány- és műtrágyaimporttól való függőségével kapcsolatos rendszerszintű aggályokat.

Miközben 2022 első negyedévében a legtöbb országban megkezdődtek a COVID-19 világjárvány terjedésének akadályozása érdekében hozott korábbi korlátozó intézkedéseknek a feloldása Ukrajna 2022. február 24-i orosz inváziója újabb megrázkódtatásokat okozott és bizonytalanságokat eredményezett a világban. A pandémia mellett az ukrajnai háború két éven belül tehát már a második olyan jelentős sokk, amely gazdasági visszaesést okoz az európai és közép-ázsiai régióban  írta honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.  Mindezek eredményeképpen 2022-ben a termelés 4,1 százalékkal csökkenhet, ami kétszer olyan súlyos visszaesés lehet, mint a COVID-19 világjárvány okozta 2020-as recesszió.

Az Európai Bizottság által közzétett, az EU mezőgazdasági piacainak rövid távú kilátásairól szóló előrejelzés is kiemeli tehát, hogy Ukrajna orosz inváziója jelentős zavarokat okozott a globális mezőgazdasági piacokon, nagyobb bizonytalanságot teremtett a gabonafélék és olajos magvak jövőbeni globális rendelkezésre állásával kapcsolatosan, továbbá hozzájárult a COVID-19 világjárvány negatív hatásai miatt már egyébként is feszült piacokon kialakult instabilitáshoz. Mindezek alapvető élelmiszerbiztonsági, valamint az EU takarmány- és műtrágyaimporttól való függőségével kapcsolatos rendszerszintű aggályokat vetettek fel, különös tekintettel az Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból származó import tekintetében.

A jelenleg is folyó harcok és a fekete-tengeri kikötők blokádja miatti szállítási és logisztikai fennakadások várhatóan erősen befolyásolják Ukrajna jelenlegi és jövőbeli termelési kapacitását. Az újonnan kinevezett ukrán agrárminiszter jelezte, hogy az orosz invázió következményeképp várhatóan ─ a korábban előrejelzett 20%-os csökkenéssel ellentétben ─ 30-50%-kal kevesebb lesz az idei termés.

Fotó: pixabay.com

Ukrajna mezőgazdasági szektora számára éppen ezért célzott segítséget igényeltek többek között a vetőmagok, az inputanyagok és az állatgyógyászati készítmények biztosítása területén. A tengeri kikötők lezárása miatt pedig zöld folyosók kialakítását és a szállítási szabályok egyszerűsítését, valamint az állat- és növényegészségügyi előírások (SPS) átmeneti jelleggel történő enyhítését kérték. Az orosz hadsereg keleti átcsoportosítását követően Ukrajna középső és nyugati részein várhatóan hamarosan megindulhat a termelés.

Hangsúlyozandó azonban, hogy az EU-ban az idei és a következő gazdasági évben az élelmiszer, a takarmány és a műtrágya rendelkezésre állása egyelőre nem ad okot aggodalomra. Az Unió ugyanis élelmiszerből nagyrészt önellátó, hatalmas agrár-élelmiszer-kereskedelmi többlettel rendelkezik, és egységes piaca várhatóan ismét bizonyítani tudja a jelenleg kialakult gazdasági sokkhatások elnyelésében betöltött szerepét. Az ellátásbeli hiányosságok várhatóan csak a 2023/2024-es gazdálkodási szezontól válhatnak súlyossá, mindazonáltal a magas piaci árak és az inflációs trendek már jelenleg is több tagállamban jelentős élelmiszerár emelkedést eredményeznek, amely súlyosabb szociális problémák előjele lehet. Annak ellenére, hogy az EU-ban jelenleg még nem fenyeget élelmezésbiztonsági válság ─ ami elsősorban a kialakult helyzetre adott gyors szakpolitikai reagálásnak, a Közös Agrárpolitikának és a gazdálkodóknak köszönhető ─ jelen helyzetben azonban kiemelt jelentőséggel bír minden egyoldalú, kereskedelemtorzító intézkedés elkerülése, valamint ezzel egyidejűleg felértékelődik az összehangolt fellépés jelentősége.

A termelési mutatók várható alakulása az egyes állattenyésztési ágazatokban

Az Európai Bizottság által közzétett előrejelzés adatai szerint az elmúlt évben a nyerstej ára egész évben emelkedett, az áremelkedés ellenére az EU tejtermelése 0,4%-kal visszaesett, ami 2009 óta az első termeléscsökkenés volt. Az emelkedő költségek lassították a tejhozam növekedését (1,2%), és a vártnál erősebb, -1,5%-os tejelő állomány-csökkenést eredményeztek.

Az EU tejtermelése 2022 első felében tovább csökkenhet, majd az év végén enyhén javulhat. Az előrejelzés adatai szerint összességében az egész évre vonatkozóan a várható termelésnövekedés +1%-os lesz, azonban az EU tejelő állománya -1%-kal tovább csökkenhet. A növekvő infláció és az inputköltségek valószínűleg az elkövetkezendő időszakban nagyobb nyomást gyakorolnak majd a tejtermékek fogyasztói áraira is.

A viszonylag magas árak ellenére az elemzők a marhahús előállítás -0,9%-os csökkenését prognosztizálják az ide évre. A sertéshústermelés 2022-ben a magas takarmány- és energia árak és az afrikai sertéspestis tartós hatásai miatt várhatóan szintén csökkenni fog, a prognosztizáció szerint -3%-kal.

Az állattenyésztési ágazatok közül csak és kizárólag a baromfi ágazatban várható pozitív irányú elmozdulás, a baromfihús termelés tekintetében ugyanis ─ a magas inputárak és az Orosz-Ukrán válság negatív hatásai ellenére ─ kismértékű növekedés várható, de a madárinfluenza várhatóan továbbra is korlátozó tényező lesz. A magas árak eddig kompenzálták a növekvő költségeket az ágazatban, az EU-ban a brojlercsirke árának növekedése 2022 március közepéig éves összehasonlításban +26% volt. Az EU baromfihús exportja tekintetében is pozitív irányú visszarendeződés várható.

EU kiskérődző ágazatára vonatkozó adatok

Tekintettel arra, hogy az unió juh- és kecskeállomány létszáma történelmi mélyponton van, a kiskérődzőágazat várhatóan 2%-os termeléscsökkenést könyvelhet el 2022-ben, az állomány létszámok tekintetében pedig további -3,7%-os csökkenést prognosztizálnak a szakértők.

A nehéz bárány átlagára az EU-ban a 2022. május 8-val végződő 18. héten 736,1 euró/100 kg vt. (vt. = vágott testtömeg), a könnyű bárány átlagára pedig 672,1 euró/100 kg vt. volt. A nehéz bárányár tekintetében 0,2%-os, a könnyű bárányár tekintetében pedig 0,6%-os csökkenés volt tapasztalható az egy héttel korábban rögzített értékekhez képest. A 18. héten a nehéz bárányárak 0,8%-kal magasabbak, a könnyű bárányárak viszont 7,1%-kal alacsonyabbak voltak az egy hónappal korábban rögzített értékekhez viszonyítva. Az előző év hasonló időszakában rögzített értéket a nehéz bárány árak 6,1%-kal, a könnyű bárány árak pedig 9,0%-kal haladták meg.

Bár a kereskedelem újraindulásának folyamata már zajlik, de annak intenzitása még mindig viszonylag alacsony szintű, amely szintén hozzájárul a tartósan magas belső árak kialakulásához. Elmondható továbbá, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi súrlódások továbbra is növelik a piacokon a bizonytalanságot és az exportra, valamint az importra nehezedő nyomást.

2021 végén a vágások száma az EU-ban juhok esetében 1,7%-kal, a kecskevágások száma pedig 5,9%-kal nőtt 2020-hoz képest. Az EU juh- és kecskehús exportja azonban átlagosan 10%-kal, az importja pedig 16%-kal csökkent.

Kiemelendő, hogy a kiskérődző ágazat az intenzivitásából adódóan a többi állattenyésztési ágazathoz viszonyítva viszonylagosan kedvezőbb helyzetben van, ugyanis ezt az ágazatot kisebb mértékben érinti az energia- és takarmányáremelkedés, így rugalmasabban tudott reagálni a tavalyi évi változásokra és a jelenlegi Orosz-Ukrán válság hatásaira egyaránt.

Összefoglalóan elmondható, hogy az Unió agrár-élelmiszeripari ágazata eddig jól reagált a történelmi jelentőségű kihívásokra. A Közös Agrárpolitika és az egységes piac működése segítséget nyújt a gazdasági sokkhatások áthidalásában, biztosítja az uniós polgárok élelmezésbiztonságát, az uniós gazdálkodók számára pedig a jövedelemtámogatást.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés