Agrárpiac

Piac

Fejlesztenek a kaposvári cukrosok

A kaposvári cukormanufaktúra számítása szerint a mostani állapothoz képest 2018-ban nem várható számottevő cukordrágulás: az 52 dolgozót foglalkoztató társaság újabb, közel 300 millió forintos fejlesztési programot indít.

Csaknem 3000 négyzetméterrel bővítik a raktár kapacitást, eközben újabb célország iratkozott fel az exportlistájukra. Megédesítik a hazai piacot a kaposvári cukrosok – írja a Somogy megyei hírportál.

– Az elmúlt bő egy évben többször hullámzott a cukor ára – hangsúlyozta Csajághy Gábor, a kaposvári cukormanufaktúra értékesítési és logisztikai igazgatója.

Tavaly ősszel megszűnt az uniós cukorkvóta, s a szükségletnél több cukrot állított elő számos gyár, ami árcsökkenéshez vezetett. Úgy vélem, hogy a következő hónapokban nem várható számottevő cukordrágulás.

Tavaly 25 ezer tonna cukrot értékesített a cég, melynek közel 70 százaléka kristálycukor volt, s az idén előreláthatóan 37 ezer tonnát adnak el. A termékek zömét hazánkban dobják piacra, s Horvátország, Szlovénia, Csehország és Ausztrián kívül Romániába is szállítanak, s mindjárt az év elején új üzleti együttműködésre van kilátás. Tervek szerint Bulgáriába nád- és porcukrot értékesítenek majd, az egyeztetést megkezdték a cég munkatársai.

Csajághy Gábor kiemelte: pillanatnyilag közel 40 terméket forgalmaznak, melynek köre 2018-ban tovább bővül. Többek közt extra finom porcukrot kívánnak gyártani és csomagolni, s hamarosan az alternatív édesítőszerekből is nagyobb választékot kínálnak. A társaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját, s a jubileumhoz kapcsolódva újabb fejlesztéseket indítanak el.

Devecseri Gábor termelési és műszaki igazgató rámutatott: csaknem 3000 négyzetméterrel kívánják bővíteni a raktár kapacitást, a mintegy 300 millió forintos beruházás tervezését, előkészítését megkezdik.

A fejlesztés megvalósításánál a hazai pályázati lehetőségekben bízik a szakember, s úgy látja, az eredményes program újabb, munkahelyteremtő projektek megalkotásához teremthet alapot.

– A versenyképesség erősítése, s a költségek optimalizálása meghatározó feladat számunkra – emelte ki. – Azt akarjuk, hogy a változó piaci körülmények között hosszú távon is helyt álljon a csapat.

fotó:sonline.hu

Környezettudatos fejlesztés

– A cukorkvóta megszűnésére időben megkezdtük a felkészülést – mondta Devecseri Gábor termelési és műszaki igazgató. Hozzátette: az utóbbi időszak fejlesztéseit alapvetően a gyökeres piaci változáshoz igazították. A közelmúltban készült az új termelő csarnok, s a csomagológépparkot is fejlesztették. A közel 300 millió forint értékű program második és harmadik elemét egy-két éven belül akarják valósítani.

Nagy figyelmet fordítanak a környezettudatos gondolkodásra, az 50 kW teljesítményű napelem-rendszert 2014-ben építették ki a cégnél. A 25 millió forintos beruházáshoz 70 százalékos támogatást nyertek el, s az elmúlt időszak árammegtakarítása révén a hálózatra fordított önerő az 2017 végén megtérült.

Kitűnnek a mezőnyből

– A piaci eredmények visszaigazolják, hogy a speciális termékekre tartósan van kereslet – fogalmazott a cég értékesítési és logisztikai igazgatója. – Bár az eladott cukor közel 70 százaléka kristály, a por, a barna és a vanilin cukorra újabb megrendeléseket kapunk. Szinte valamennyi hazai és multi áruház-, illetve hipermarketlánccal kapcsolatban állunk, s a cukrászdákon kívül neves éttermek, szállodák is rendelnek tőlünk.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés