Agrárpiac

Piac

Felfutóban a szarvasgombapiac

Szigorú feltételekhez van kötve a szarvasgombagyűjtés hazánkban, ugyanakkor a hatóságtól nem kapják meg a kellő védelmet a gombászok, gyakori jelenség, hogy idegenek rabolják le az élőhelyeket. A tét óriási, hiszen a szarvasgomba kilójáért itthon is adnak akár 60-80 ezer forintot, külföldön még többet.

fotó: Magyar Nemzet

Hosszú távú, de biztosan megtérülő befektetéssel belátható időn belül szarvasgomba-nagyhatalommá válhat Magyarország – mondta a Magyar Nemzetnek a Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesületének (SZTOE) elnöke. Ulrich József kifejtette, hogy az éves hazai termés mintegy 20 tonna, de ez szinte mind gyűjtésből származik. Ha fele-fele arányban számíthatnánk betakarításkor a gyűjtésre és az ültetvényes termesztésre, 15-20 év alatt biztosan elérnénk éves szinten a 40 tonnát, de a célzott erdészeti telepítés már hat-nyolc éven belül hasznot hozna.

A jelentős kiadások miatt az SZTOE első embere szerint érdemes volna erre a célra pályázati forráskeretet fenntartani. A meszes, magas humusztartalmú, jó vízgazdálkodású talaj a kiindulópont, a gomba termesztéséhez pedig olyan facsemetéket kell ültetni, amelyek gyökerén már megtelepedett a gomba. Lassan növekednek a gombafonalak, az ültetés után 4-8 évvel jelennek meg az első termőtestek. A szükséges facsemete 2000 forintba kerül, ebből pedig 8-10 ezer darabot kell elültetni hektáronként, azaz ekkora területen 16-20 millió forint az induló költség.

Megéri azonban a befektetés, hiszen ahogy a Magyar Nemzet felméréséből kiderült, a szarvasgomba ára idehaza jelentősen függ a fajoktól, a szezontól, a minőségtől, sőt még a külföldi termés mennyiségétől is, de az alsó határ 10-12 ezer forint kilogrammonként, a felső pedig 60-80 ezer. Gyűjtésben már így is a világ élvonalához tartozunk, szarvasgombászatban, vagy régi magyar nevén triflászatban Franciaországgal, Olaszországgal, Spanyolországgal említik egy lapon hazánkat. Úgy tudjuk, a 20 tonnás átlagos éves termés 2-300 gyűjtő munkájának eredménye, de mivel a belső fogyasztás csekély, ennek a mennyiségnek a 95 százalékát exportra viszik. Külföldön kilónként stabilan kifizetnek 400 eurót, azaz 125 ezer forintot az első osztályú magyar szarvasgombáért. Felvevőpiacunk elsősorban Olaszország és Németország, a szomszédos országok közül pedig Ausztriában és Szlovéniában fokozott a kereslet.

A jellemzően a Jászságban termő nyári szarvasgomba minősége évről évre kitűnő, kiállja az összehasonlítást a prémium kategóriás burgundi vagy pármai fajtákkal is. A hazai ágazat képviselői a homoki szarvasgombára a legbüszkébbek, ez a világon csak a Kárpát-medencében terem meg, mézédes íze teszi egyedivé. Ulrich József állítja, ez a fajta attól is különleges, hogy kiválóan tartósítható; ha lefagyasztjuk, és fél év múlva reszelünk belőle egy ételre, 95 százalékban ugyanazt az ízt kapjuk, mintha frissen használtuk volna fel. Mint mondta, a legdrágább fajta az isztriai fehér szarvasgomba, amiért 6-800 ezer forintot is adnak kilónként, de az 50-60 dekás vagy ennél is nagyobb példányok jellemzően árverésen cserélnek gazdát.

Évek óta megoldatlan probléma, hogy a népszerű élőhelyeket rendszeresen lerabolják a szarvasgomba magas ára miatt. Ulrich József szerint a szabályozás mit sem ér fokozott hatósági jelenlét nélkül, így hát az erdészek és a gombászok helyi szinten maguk próbálják védeni területeiket a barbár gyűjtőkkel, vagy ha úgy tetszik, a „feketelábúakkal” szemben. Paradox módon a hivatásos gyűjtőkkel szemben viszont igazán szigorúak az előírások: engedélyek, gyűjtési napló, vizsgapapírok emberre, kutyára, az egyesületi elnök szerint olasz és francia társaik is értetlenül tekintenek a magyar szigorra.

Az eddigi legnagyobb magyarországi szarvasgomba 1,28 kilogrammos, Papp Béla, a Truffleminers Kft. munkatársa találta 2014 júliusában a cég Jászságban bérelt erdejében. Viszonyításképp egy átlagos szarvasgomba tömege 40-50 gramm körüli, a nagyobbak 5-700 grammosak, korábban 920 grammos volt a legnagyobb idehaza. A szarvasgomba fűszer, ezért kis mennyiség is elég belőle. A hőhatást nem tűri, ezért főzni, sütni nem ajánlott, főként nem hosszú ideig. A legegyszerűbb recept a szarvasgombás fűszervaj készítése: az alaposan megmosott, ám nem meghámozott szarvasgombát lereszeljük, puha vajba keverjük, majd pirítósra kenve fogyaszthatjuk.

agrotrend.hu / mno.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés