Agrárpiac

Piac

Felpörgött a kukorica kivitele, élő sertésből több ezer érkezett

A madárinfluenza miatt jelentősen visszaesett a baromfihúsexportunk, a külkereskedelmi egyenleget azonban a nagy mennyiségben kivitt kukorica és búza javította a múlt év első tíz hónapjában.

Több ezer sertés érkezett hazánkba az elmúlt évben a külpiacokról. Bár a német, a holland és a szlovák állatok egy része minden bizonnyal egyenesen a vágóhidakra került, nagyobb hányaduk a hazai hizlaldákban köthetett ki, ami az ágazat erősödését mutatja – írja az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése alapján a Magyar Idők.

fotó: 123rf

Tovább emelkedett a mezőgazdasági és élelmiszertermékek kivitele az elmúlt hónapokban. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az export értéke 2017 első tíz hónapjában 12,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a forgalom elérte a 7399 millió eurót. Az import összege 4694 millió eurót tett ki, ami 11 százalékkal több ez előző évinél.

A kivitel emelkedése részben a szántóföldi növények eladásának köszönhető. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy gabonafélékből összesen 7,1 millió tonnát exportáltak a gazdálkodók, ami 41 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. A kivitt mennyiség 42 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta.

A legnagyobb mértékben a kukoricaexport ugrott meg, a termelők 53,5 százalékkal növelték a külpiacokra szállított mennyiséget. Búzából is többet adtak el, a kivitel mértéke 31,7 százalékkal magasabb volt az előző évinél.

fotó: 123rf

A gazdálkodók legnagyobb bánatára a kukoricát a tavalyinál olcsóbban tudták értékesíteni, az export átlagára 11 százalékkal maradt el az előző évitől, míg az árpáért három százalékkal kevesebbet kaptak a felvásárlóktól. A gabona ellenben egy kissé drágult, az árak átlagosan két százalékkal voltak magasabbak a 2016-os szintnél.

Bár az élő állatok esetében is nőtt a külkereskedelmi forgalom, emögött elsősorban a behozatal dinamikus emelkedése állt.

A múlt évi madárinfluenza-járvány tükrében nem meglepő, hogy a baromfihús kivitele jelentősen elmaradt a megszokottól. Az export mennyisége és értéke is 18 százalékkal csökkent. A vállalkozások a tavalyi első tíz hónapban összesen 159 ezer tonnát adtak el a külpiaci partnereiknek, mintegy 368,5 millió euró értékben.

A visszaesést jól mutatja a vágóhidak teljesítménye is, az első kilenchavi adatok alapján kacsából például mintegy 42 százalékkal kevesebbet dolgozott fel az ágazat. Bár az országba érkező külföldi áru mennyisége így is messze elmarad a kiviteltől, a mennyiség dinamikusan emelkedett.

Az első tíz hónapban 67 százalékkal több, összesen 59 ezer tonna baromfihúst vásárolt hazánk az importpartnerektől.

Élő sertésekből havonta 2-3 ezer tonna között volt az export, és 5-10 ezer tonna között változott az import mennyisége. Így az első tíz hónapban a 23 ezer tonnás export összesen 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a behozatal pedig 70 ezer tonnát tett ki, ami igencsak jelentős, mintegy 45 százalékos emelkedést jelent.

A legnagyobb beszállítók Szlovákia, Németország és Hollandia voltak. Bár a külföldről behozott sertések egy része minden bizonnyal a vágóhidakon kötött ki, jelentősebb hányaduk kerülhetett a hazai hizlaldákba. A vágóhidak egyébként az elmúlt év első három negyedében két százalékkal több, összesen 3,5 millió sertést dolgoztak fel. Az innen kikerült mintegy 318 ezer tonna sertéshús több mint harmadát exportáltuk. Az első tízhavi adatok szerint a kiszállított 118,5 ezer tonna sertéshús négy százalékkal több az előző évinél. Eközben az importhúsok beáramlása sem állt meg, a behozatal hat százalékkal nőtt.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés