Agrárpiac

Piac

Hogyan tovább kereskedelem a madárinfluenza után?

A madárinfluenza miatt kialakult kereskedelmi helyzetről tárgyal a japán főállatorvossal, Norio Kumagaival Tokióban hétfőn Budai Gyula.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek felidézte: Japán tavaly november 5-én rendelt el beszállítási tilalmat a magyar baromfira, miután néhány nappal korábban egy Békés megyei telepen kimutatták a madárinfluenza vírusát (H5N8).

A miniszteri biztos kijelentette: "a Japánba irányuló magyar baromfi export mennyisége 2014-ben, a legutóbbi madárinfluenza-mentes évben elérte a 26 millió dollárt. A november óta érvényben lévő szállítási korlátozás miatt kieső exportban keletkező kár pontos mértékét nem lehet meghatározni, de átlagosan havi mintegy 2 millió dollárra tehető, vagyis az elmúlt négy hónapban mintegy 8 millió dollár potenciális exportbevételtől esett el Magyarország a madárinfluenza miatt".

A miniszteri biztos hozzátette: "a madárinfluenza miatt eddig 3,2 millió állatot kellett Magyarországon leölni, és 3 milliárd forint közvetlen kára keletkezett a gazdálkodóknak. A közvetett kár pedig, a becslések szerint eléri a 7 milliárd forintot."

A KKM miniszteri biztosa kedden Tokióban, Magyarország képviseletében részt vesz a Foodex Japan kiállítás hivatalos megnyitóján, majd megnyitja a magyar standot, a világ egyik legrangosabb és a térség legnagyobb élelmiszeripari és ital szakkiállításán.

 Tavaly több mint 3 ezer kiállító mutatta be termékeit a 77 ezer látogatónak. A szakkiállításon való részvétel jó alkalom a magyar termékek bemutatására az ázsiai piacon és új partnerek felkutatására. Továbbá lehetőség a magyar vállalatok számára, hogy jobban megismerhessék a japán piacot.

Magyarország az idén harmadszor jelenik meg a Csendes-óceáni térség egyik legjelentősebb kereskedelmi és üzleti rendezvényén. A 19 magyar cég mintegy 150 négyzetméteres területen kap helyet. Több húsipari vállalkozás és méztermelő jelezte részvételét a kiállításon, de lesz a bemutatkozó vállalkozások között borászat és fagyasztott zöldségekkel, tésztákkal kereskedő vállalat is.

Budai Gyula miniszteri biztos, a Foodex megnyitójának napján részt vesz a "SAKURA" Japan Women's Wine Awards 2017 (a japán nőknek készített borok) díjátadóján is. Ahol a nevezett több mint 4 ezer borból 44 kap gyémánt trófeát (Diamond Trophy) – köztük egyetlen magyarként a Pannon Tokaj Pincészet 2013-as Tokaji 6 puttonyos aszúja. A versenyen további 6 magyar bor részesül valamilyen díjban, az előzetes információk szerint: kettő Double Gold (dupla arany), három Gold (arany), egy pedig Silver (ezüst) díjazott lesz.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook