Agrárpiac

Piac

Itt a bérfőzdék alkonya? – Elfagyott a gyümölcs, és inkább otthon rotyognak az üstök

A tavaly áprilisi fagy miatt alig termett gyümölcs Zala megyében, ami a pálinkafőzést is visszavetette. A bér szeszfőzdék többsége bajban van, már tavaly december elején elfogyott a cefre, kihűltek az üstök, leállt a főzés. A bérfőzdések szerint azonban nem csak a fagyok miatt.

– Én is úgy vagyok, mint a többiek, csak hébe-hóba tudok főzni. Ma például nem üzemelünk, majd talán holnap hoznak egy kis cefrét. Most kell leadnom a vízfogyasztás mennyiségét, a pálinkafőzdében hűtésre kell a víz. Hát ez is csak negyede, mint a korábbi szezonban – érzékeltette a visszaesést egy technológiai adattal a zalaszentiváni pálinkafőzdét üzemeltető Cseledi József, majd így folytatta.

– Nem ám csak az az oka, hogy kevés volt a gyümölcs. Hanem annyira elterjedt az otthon főzés, sokan már sportot űznek belőle. Hallottam, vannak, akik főzetőket akarnak elcsábítani tőlünk bérfőzdésektől, mondván, hogy ők olcsóbban lefőzik a cefrét.

Azt nem szabad, a magánfőzéshez regisztrálni kell magát a főzőnek, és párlat adójegyet kiváltani, literenként 700 forintért, hiszen megszűnt a magánfőzés adómentessége – vetettük fel a szakembernek, mire így reagált: – Az rendben is lenne, ha minden magánfőző annyi jegyet venne, mint amennyit ténylegesen lefőzött.

– Nincs alapanyag, mifelénk minden elfagyott, decemberben összesen négy napot főztem. Jobb években egy hónap alatt főztem annyi pálinkát, mint most az egész szezon alatt – mondta el érdeklődésünkre Császár Ferenc, a kislengyeli főzdés. Hasonló tapasztalatokat osztott meg velünk a pusztamagyaródi szeszfőzde üzemeltetője is.

– Ugyanaz a helyzet itt is. Nem dolgozunk a főzdében, kilencven százalékos volt a fagykár a környékünkön. Ebben a szezonban talán tizedannyi pálinkát főztem, mint előtte. Az a szerencse, hogy mással is foglalkozom, így nem vagyok teljesen a pálinkafőzésre utalva – így Tóth Gyula.

Nagy Ernő, a zalaegerszegi szeszfőzde tulajdonosa is ritkán fűti már fel a készülékét.

– Akik korábban cefrét készítettek, azok vagy nem tudtak tavaly készíteni a fagy miatt, vagy sokkal kevesebbet, volt, aki a háromszáz liter helyett csak százat vagy nyolcvan litert hozott. Szerintem itt a gyümölcs kilencven százaléka elfagyott. Napi egy műszakos főzésekkel karácsonyig ment folyamatosan a bérfőzés. Karácsonyig ki is elégítettük az igényeket. Januárban is főzünk néha, talán mivel néhány főzető a költségeket inkább áthozza erre az évre, de ez minimális mennyiség – jellemezte a helyzetet Nagy Ernő.

Foto:123RF

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a szeszfőzdékben előállított párlat mennyiségének csökkenése több okra vezethető vissza. Egyrészt a tavaszi fagykárok a gyümölcsösök nagy részében jelentős károkat okoztak. 2016-tól a bérszeszfőzdékben előállított 50 fokos párlat után literenként 835 forint jövedéki adó fizetési kötelezettsége keletkezett a bérfőzetőnek, ezért egyre többen éltek a törvény adta lehetőséggel és a magánfőzést választották.

Tavalytól a magánfőzéssel történő párlatkészítéshez még az előállítást megelőzően párlat adójegyet kell igényelni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A párlat adójegy egy olyan igazoló szelvény, amely adójegyenként egy liter párlat előállítására jogosítja a magánfőzőt és egyúttal igazolja, hogy a literenkénti 700 forint jövedéki adót megfizette. Azonban a magánfőzött párlat kizárólag a magánfőző, a családtagjai, vagy vendégei által fogyasztható el, vagy alkoholtermék adóraktár részére értékesíthető.

A szezon zalai pálinkafőzési adatai

A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adatok szerint a 15 zalai bérszeszfőzdében 2015 első 11 hónapjában közel 85.000 liter párlatot állítottak elő, míg 2016 első 11 hónapjában ez a mennyiség csak 47.000 liter volt. 2016-ban 1326 nyilvántartásba vett magánfőző közül 467 személy igényelt összesen 4920 párlat adójegyet. 2015-ben a 3 zalai kereskedelmi főzde 1.955 hektoliterfok, azaz 4.343 liter pálinkát, 2016-ban 5 kereskedelmi főzde 2.343 hektoliterfok, 4.985 liter pálinkát hozott forgalomba.

agrotrend.hu/zaol

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés