2019.06.18., kedd , Arnold,Levente

Agrárpiac

2018. november 06. kedd • 11:44

Kína megnyitotta kapuit a hazai baromfi számára

Az ázsiai ország Magyarország számára a 10. legfontosabb exportpartner.

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter.


Újra lehet magyar baromfit exportálni Kínába - fotó: 123rf

- Az intézkedés elsősorban a víziszárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogyan lehet a többi baromfira is kiterjeszteni - mondta.

A miniszterelnöki delegáció tagjaként Kínában tárgyaló agrágminiszter kifejtette:

a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és ettől kezdve zavartalanul folyhat a kereskedelem

Nagy István hangsúlyozta, a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket teremt a magyar termelőknek, amely sehol nincs meg a világban.

- Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémiumtermékeket

- tette hozzá.

Kifejtette: Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő, a magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor.

Elmondta azt is, hogy jó megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac korlátlan lehetőség Magyarország számára

Dolgoznak azon, hogy a sertéstenyésztés is "célegyenesbe kerüljön" - mondta. Kína a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást rendelt el. Szeretnék bebizonyítani, Magyarországon házi sertésben nem fordul ez a betegség, csak a vaddisznóknál, és elszigetelt körülmények között van jelen.

A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot bonyolítani

Hangsúlyozta, a magyar prémium húskészítmények iránt óriási igény van Kínában.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat.

A felek a megbeszélésen megállapodtak:

  • a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének,
  • valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is

Az agrárminiszter a Magyar-Kínai Üzleti Fórum megnyitóján kiemelte, hogy a magyar-kínai hivatalos és üzleti kapcsolatok is

  • a hosszú távú bizalomra
  • a személyes összeköttetésekre épülnek

ezért különösen fontos, hogy az első sanghaji Kína Nemzetközi Import Kiállításon Magyarország díszvendégként mutathatja be termékei és szolgáltatásai legjavát.

agrotrend.hu / MTI

Fókuszban
Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

A példa nélküli hőség soesem látott mértékű szárazsággal jár, ...

Szakmakóstoló hét agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

"Szakmakóstoló hét" agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

A tervek szerint a köztestület hosszú távon olyan

Naturások figyelem!
Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Naturások figyelem! Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Mire figyeljünk a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások ...

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.