Agrárpiac

Piac

Lökés jön az agrárexportnak: megindulhat a húsexport a Fülöp-szigetekre

Hosszas tárgyalások után három magyar cég megkapta az engedélyt, hogy megkezdje a magyar hús exportját a Fülöp-szigetekre – jelentette be kedden egy manilai üzleti fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető beszédének az MTI-hez eljuttatott hangfelvétele alapján a miniszter a mezőgazdaságot a két ország gazdasági együttműködésének egyik kulcsterületeként azonosította. Szijjártó Péter szerint a húsexport megindulása jelentős lökést fog adni a Fülöp-szigetekre irányuló magyar agrárexportnak.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarországon vannak érvényben Európa legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírásai, az alkotmány pedig a mezőgazdaság GMO-mentességét is előírja. "Bármilyen magyar élelmiszert vesznek is, az nem csak ízletes, hanem egészséges is" – hangoztatta a miniszter.

A miniszter az agrárium mellett a kutatás-fejlesztés hajtotta informatikai szektort és a vízgazdálkodást emelte ki, mint az együttműködés potenciális területeit.

A miniszter elmondása alapján tavaly mintegy 200 millió dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, "ami nem kevés, de van még hova fejlődni", ezért Magyarország és a Fülöp-szigetek kétoldalú gazdasági együttműködési szerződést írt alá, az Eximbank pedig 510 millió eurós hitelkeretet nyitott a magyar és a Fülöp-szigeteki cégek együttműködésének támogatására.

Fotó:MTI

A miniszter Manilában ismertette, hogy a világgazdaság fordulóponthoz érkezett, és új világrend alakul ki a világpolitikában, és a versenyképességet is a korábbiakhoz képest teljesen más tényezők fogják meghatározni.

Szijjártó Péter újranyitotta a magyar nagykövetséget is Manilában, mint mondta, ennek három oka van; egyrészt kiköszörülni azt a csorbát, amelyet a képviselet 22 évvel ezelőtti bezárása jelentett, másrészt köszönetet mondani, s végül új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban.

A miniszter utalt arra is, hogy a Fülöp-szigetek elnökét jogvédő szervezetek és nemzetközi intézmények részéről is éles bírálatok érik az emberi jogok helyzete miatt. Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország nem kommentálja, és nem is dolga kommentálni a Fülöp-szigetek belpolitikai történéseit. "Nem Fülöp-szigeteki állampolgárként nem számít, hogy mit gondolok a helyi kérdésekről. A helyi belügyekről a Fülöp-szigetek állampolgárainak kell dönteniük. Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni" – hangoztatta a tárcavezető.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés