Agrárpiac

Piac

Magyar tenyészállatok hódíthatják meg a Fülöp-szigeteket

Új szakaszba léptünk a Fülöp-szigetekkel. Az ország deklaráltan behozatalra szorul sertéshúsból, baromfihúsból és tenyészállatból, ezeken a területeken Magyarország komoly exportpotenciállal rendelkezik.

Idén tavasszal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fülöp-szigeteki látogatása alkalmával Gazdasági Vegyesbizottság felállításáról írt alá egyezményt Ramon Lopez kereskedelmi miniszterrel, emellett a filippínó agrárminiszter néhány hete már tiszteletét tette Magyarországon. A miniszteri vizit óta meg is élénkültek az agrárkapcsolatok,

2017 első felében Magyarország legfőbb exportterméke az élelmiszer és élő állat termékcsoport volt a szigetországba.

Emellett kilenc hazai cég kezdeményezte az egyedi akkreditációs eljárás megindítását, ami feltétele a kivitelnek.

Czerván György a tárgyalások után elmondta: a Fülöp-szigeteken mintegy százmillióan élnek, lakossága döntő többségben katolikus, azaz nem tilalmas a sertéshús és a bor fogyasztása. Jelentős lehetőségek vannak a kutatás-fejlesztési együttműködésben is, elsősorban az öntözéses növénytermesztés, valamint a rizsnemesítés területén.

A Fülöp-szigetek egyébként önálló standdal van jelen a budapesti OMÉK-on, rizs ételeket, trópusi szörpöket, halféléket és szárított gyümölcsöket kínálnak a látogatóknak.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés