Agrárpiac

Piac

Megnyílt a 23. pápai agrárexpó

A XXIII. pápai agrárexpó az eredmények bemutatásán túl jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet az ágazat előtt álló kihívásokra is.

Feldman Zsolt az agrárium helyzetét, a következő évek nehézségeit és az azok megoldására kínált kormányzati intézkedéseket vázolta fel az expó keretében rendezett konferencián is – írja az Agrárminisztérium.

Soha nem látott kihívások előtt áll az agrárium – fotó: pixabay.com

Megnyitóbeszédében elmondta: a 2010 és 2018 közötti időszakban a magyar mezőgazdaság nőtt a legjelentősebben az unión belül, amire büszkék lehetünk. Megjegyezte azonban, hogy kihívást jelent az ágazaton belül a generációváltás előmozdítása, ami az expó egyik központi témája. Hozzátette: emellett a klímaváltozás és az uniós támogatáspolitika tervezett, kedvezőtlen átalakítása is nehezíti az ágazatban dolgozók tevékenységét.

Az államtitkár kitért rá, hogy a 12 milliárd eurós, agrárforrásokra szánt támogatás a brüsszeli bürokrácia javaslata értelmében 2 milliárd euróval csökkenne 2020 után. Ennek egy részét szerinte a migráció támogatására használnák fel, a gazdáknak juttatott támogatás felhasználását pedig megnehezítenék.

Előnytelen agrárpolitika körvonalazódik, amelynek megakadályozása érdekében Magyarország keresi az együttműködés lehetőségét más országokkal – emelte ki Feldman Zsolt. Hozzátette, "az egységes kérelmek benyújtásának időszakában vagyunk, az ebből származó, összességében több mint 400 milliárd forint igen fontos a gazdák számára". Ismertetése szerint a Vidékfejlesztési Program keretében eddig több mint 600 milliárd forintot ítéltek oda beruházásokra, fejlesztésekre.

Komoly kihívásnak nevezte az államtitkár az  ágazaton belül a generációváltás előmozdítását. Mint fogalmazott, csupán a gazdák 6 százaléka 35 év alatti fiatal, ezért, szakpolitikai programot indítanak a generációváltás előtti akadályok elhárítása érdekében.

Feldman Zsolt további nehézségként említette a klímaváltozást, melynek kedvezőtlen hatását ma már a fogyasztók is megérzik, elég csak az elmúlt fél év aszályos időjárására gondolni, amely több millió tonna terménykiesést jelent – tette hozzá. Az ebből is eredő drágulás megelőzése érdekében a kormányzat öntözésfejlesztésbe kezdett, átvállalva a vízszolgáltatási alapdíj megfizetésének 70 százalékát, a vízkészlet-járulék alól pedig mentesülnek a gazdálkodók – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ágazat fejlődéséhez olyan Európai Parlamentre van szükség, amely a vidék fejlesztése mellett teszi le a voksot, valamint olyan Európai Bizottság felállítására, amely nem migrációpárti, hanem a vidéket védő politikát hajt végre.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az MTI-nek kitért arra:  a MAGOSZ-szal közösen indított, az uniós források csökkentése elleni petíciót már több mint 175 ezren írták alá, kifejezve az ágazat egységét ebben a kérdésben. Az unió által tervezett intézkedések hatására a termelés követelményrendszere szigorodna, ezzel párhuzamosan a támogatás csökkentése egyértelműen az árak emelkedését eredményezné – hangsúlyozta.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés