Agrárpiac

Piac

Mégsem csak helyben lakó vehet földet?

Bár sokszor elhangzott, hogy a most induló állami földeladási programban csak helyben lakó földművesek vehetnek részt, a valóságban a lehetőség azoknak is nyitva áll, akik csak telephelyet tartanak fenn az adott térségben.

Október 15-től teszik közzé a pályázható állami földek helyrajzi számát – mondta a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor tájékoztatása szerint a novemberben kezdődő licit néhány hét alatt lebonyolódik. A miniszter szerint az árverésen helyben élő, magyar állampolgár földművesek vehetnek részt. „Helyben lakó, földművesnek minősülő, magyar állampolgárságú” természetes személyek vehetnek részt a programban a vonatkozó kormányrendelet-módosítás szerint is. A földforgalmi törvényben azonban nemcsak magyar gazdálkodót jelent a „földműves” fogalma, hanem tagállami állampolgárt is, aki szakképzett vagy három éve szakmai, kiegészítő tevékenységet folytat. Földműves az is, aki a legalább negyedrészt tulajdonában álló, hazai agrár termelőszervezet munkájában személyesen is közreműködik.

Ezt a kört bővíti ki a már említett kormányrendelet-módosítás úgy, hogy olyan földműves is vehessen állami földet, aki nem lakik helyben, ám a „mezőgazdasági üzemközpontja” olyan településen van, amely az adásvétel tárgyul szolgáló föld fekvése szerinti településtől legfeljebb 20 kilométerre van. – Akad hasonló definíció is a földforgalmi törvényben, csakhogy az helyi illetőségű jogi személyre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetre vonatkozik. Más kérdés, hogy ezt most a természetes személyekre próbálják érteni. Mivel a telephely is meglehetősen tágan értelmezhető, a földárveréseken akár balatoni telekkel rendelkező „álgazdák” is licitálhatnak majd – vélik szakértők.

Az országgyűlési felszólalások egy része is a tervezett földeladásokról szólt tegnap. A Fidesz képviselője, Győrffy Balázs szerint most kell versenyképessé tenni a magyar gazdatársadalmat a 2020 utáni időszakra, amikor tovább élesedik a helyzet. Sallai R. Benedek, az LMP képviselője arra kérte a kormányt, ne privatizáljon minden olyan területet, ahol korrupciót sejt. Az LMP szerint földekre azért van szükség, mert a vidék mindig a rövidebbet húzza, és a kormánynak eszköz kell a kezébe, hogy ezen változtasson. Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője is kezdeményezte, hogy a kormány vonja vissza az állami földeladás tervét. A földeladás a nemzeti vidékstratégiával is ellentétes, miszerint növelni kell az állami földek mértékét – vélekedett.

mno.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés