Agrárpiac

Piac

Megszüntette a növényvédőszer-piaci kartelleljárást a GVH

Nem állapított meg összehangolt magatartást a Gazdasági Versenyhivatal a növényvédőszer-piac szereplőinek tevékenységét vizsgálva, az eljárást nem folytatják tovább.

A versenyhivatal azt ellenőrizte, hogy az egyes növényvédőszer- és műtrágya-kereskedők, valamint a növényvédőszer-gyártó vállalkozások egyeztették-e áraikat a Növényvédőszer- és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesülete (NMKSZE) kereteit is felhasználva, akár már 2008-tól kezdődően, valamint felosztották-e a piacot egymás között.

A GVH közleménye szerint a versenyhivatal az egyesület két döntését is vizsgálta. Az egyik, amelyiket az elnökség hozta meg, az ingyenes termékminták piacról történő kivezetéséről szólt, a másik, a közgyűlési döntés a kereskedelmi stratégiák megváltoztatására vonatkozott.

A GVH utalt arra is a közleményben, hogy az NMKSZE magatartása kifogásolható, a felelősség azért nem állapítható meg, mert az érintett piaci szereplők közötti akarategység végül nem jött létre, versenykorlátozó megállapodás nem született.

A versenyhivatal közölte: figyelemmel követi az érdekképviseleti szervezetek működési keretein túlmutató magatartásokat.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés