2019.08.18., vasárnap , Ilona

Agrárpiac

2017. október 25. szerda • 11:32

Mezőgazdasági vállalkozások fel tudják venni a versenyt a külpiacokon

A kisebb cégek versenyképességének növelését hangsúlyozták az exportfórum előadói.

A kis- és közepes vállalkozások gazdasági szerepének fontosságára hívták fel a figyelmet az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) előadói, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Arancha Gonzales, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ igazgatója, akik Áder János köztársasági elnök után beszéltek a Közép-Európában első alkalommal megrendezett esemény szerdai megnyitóján Budapesten.

Áder János köztársasági elnök (b), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Arancha González, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ ügyvezető igazgatója beszélget az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) megnyitójának kezdete előtt a Budapest Kongresszusi Központban - MTI Fotó: Illyés Tibor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megerősítette, a kormány célja, hogy az exportban radikálisan növekedjen a kis- és közepes vállalkozások súlya. A kormány ezért segíti a cégek versenyképességének javítását, illetve

támogatást nyújt ahhoz is, hogy ezek a társaságok bekerüljenek a nagy multinacionális vállalatok beszállítói hálózatába

- mondta.

A vízgazdaság, a mezőgazdaság és a gyógyszeripar azok az ágazatok, amelyekben a magyar vállalkozások leginkább fel tudják venni a versenyt a külpiacokon - vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter. Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság nagymértékben a kivitelre támaszkodik, a GDP-arányos export eléri a 90 százalékot.

Arancha Gonzales, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ igazgatója úgy vélekedett, hogy

minél versenyképesebbek a kis- és közepes vállalatok egy országban, annál erőteljesebb lehet a gazdasági növekedés.

Elmondta, segíteni kell ezeket a társaságokat ebben a folyamatban, ami elsősorban

  • a bürokrácia csökkentésével,
  • a logisztika fejlesztésével,
  • a működő tőkéhez való hozzájutással érhető el.

Abban is támogatni kell a kisebb társaságokat, hogy

megértsék, átlássák, milyen termékekre van igény a nemzetközi piacokon

- jegyezte meg az igazgató.

agrotrend.hu / MTI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.