Agrárpiac

Piac

Mitől lesz rend a tejpiacon?

Tegnap ismét tüntettek a tejtermelők az alacsony felvásárlási árak, illetve a gyanúsan olcsó – vélelmezhetően áfacsalt – import UHT tejek miatt. Egyre gyakrabban hangzik el az is, hogy a fogyasztóknak tudatosan hazai terméket kellene vásárolniuk. Vajon ez megoldaná a problémát?

Tehenekkel vonultak fel a tejtermelők Budapest határában tegnap reggel, hogy az alacsony felvásárlási árak, és az olcsó import tej behozatala ellen tiltakozzanak. A termelők ebben a hónapban már másodszor próbálják demonstrációval felhívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét az ágazatot sújtó problémákra. A gazdák azért tiltakoznak, mert folyamatosan csökken a nyers tej felvásárlási ára Magyarországon. A 69 forint/kilogrammos árral az EU országai közül jelenleg a 26. helyen állnak a magyar termelők. Ugyanakkor a nyers tej előállításának kilogrammonkénti költsége valamivel száz forint felett van Magyarországon. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen az import tej és tejtermékek aránya az áruházak polcain, amelyekről úgy vélik, többségében áfacsaltan kerülnek az országba, és ezért lehet a hazai tejnél jelentesőn olcsóbban megvásárolni azokat.

Gyakran találkozunk azzal a kijelentéssel is, hogy a vásárlóknak viszont tudatosan magyar termékeket, ebben az esetben tejet kellen venniük. Mennyiben segítene ez a helyzeten, erről kérdeztük Zászlós Tibort, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnökét még a demonstráció előtt.

Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke – fotó: agrotrend.hu

– A tejpiaci anomáliák során gyakran halljuk, hogy a vásárlóknak tudatosabban kellene magyar terméket választaniuk. Valóban ez a megoldás?

– Nem biztos, hogy csak a vásárlóra kell hárítani annak felelősségét, hogy magyar terméket vegyen le a polcról. Valami az egész rendszerben nincs rendben. Ugyanis Európabán szinte nálunk legalacsonyabb a tej felvásárlási ára, és nálunk a legmagasabb az a támogatás, amit a tejtermelő kap, mégis a magyar tej a drágább. Ugyanaz a szlovák tej 50-60 forinttal drágább Szlovákiában, mint a hazai üzletekben, ahol már rajta van az itteni kereskedő haszna is, illetve a szállítási költségek – tehát, valami nagyon nincs rendben.
Hogy fordulhat az elő, hogy szállítás után csökken egy termékre rakódó költség? Milyen rejtély ez? Ahogy növekszik a kilométer, úgy lesz olcsóbb a tej? Okszerűen, ez csak az áfacsalás lehet, esetleg dömpingáru.

– Az áfacsalás megakadályozására nincsenek meg a hatóságok módszerei?

– Az Unióban az élelmiszernek a szántóföldtől az asztalig nyomonkövethetőnek kell lenni. Ha valahol eltűnt a termék, márpedig az áfacsalt termék eltűnt a rendszerben, akkor nem nyomonkövethető. Innentől pedig ennek az a neve, hogy hamis termék. Nem hivatkozhat a kereskedő arra, hogy ismert az előállítója. Ezt nem szabad tudomásul venni, és ebből a NAV-nak, a NÉBIH-nek és a kereskedőknek is ki kellene venni a részüket.
Ha dömpingáruról van szó, arra is meg vannak a szabályok, hogy hogyan nem lehet bevinni egy országba.

– Napi 1-1,5 millió liter tej áramlik az országba. Lehet ezt ellenőrizni?

– Szomorú, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott NAV-nak vagy NÉBIH-nek erre megy el az energiája, és nem is lehet minden kereskedő mellé ellenőröket állítani. Be kellene tartaniuk a szabályokat! És talán itt jön elő a vásárló „felelőssége”, hogy olyan tejet vegyen le a polcról, ami biztosan nyomonkövethető, és nem gyanúsan olcsó.

– Elvárható az egy vásárlótól, hogy tudja, melyik tej a nem hamis termék? Joggal gondolhatnánk, hogy ami a polcon van, az legálisan kerül oda.

– A vevő joggal bízik a kereskedőben. Elhiszi, hogy a kereskedő figyel a nyomonkövethetőségre. A probléma az, hogy ezt törvényben nem követeljük meg tőle.

– A tej-ügy évek óta húzódik. Mikor látják be a döntéshozók, hogy már a 24. órában vagyunk? Nem egy állattartóról hallani, aki elkezdte felszámolni az állományát.

– Eljutottunk a legnagyobb támogatásig, és az uniótól sem várható már újabb segítség. Vagyis újfajta válaszokat kell keresni a probléma megoldására. Ennek lehetne része a tisztességes kereskedelem is.

– Nem lehetne egy gyors áfacsökkentéssel megoldani az egész problémát?

– Abszolút segítené ez a tejipart, és más szektorokat is. A bevezetés határát viszont a büdzsé terhelhetősége szabja meg.

Az alelnöktől megtudtuk, a NAK az összefogásban látja a megoldást. A javaslataik között szerepel egyebek mellett, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok adjanak prioritást a hazai termékeknek, legyen felmentés a tej és tejtermék marketingje után fizetendő reklámadó alól, illetve minél hamarabb jelenjen meg a GMO-mentes jelölés a megfelelő minőségű, hazai nyerstejből előállított tejtermékeken.

agrotrend.hu / scs

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook