Agrárpiac

Piac

Növekszik a kistermelők száma

A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyian tevékenykednek, mint 2010-ben.

Feldman Zsolt a Marcali Expó megnyitóján emlékeztetett, az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal – írja az Agrárminisztérium.

Megháromszorozódott a kistermelők száma – fotó: pixabay.com

Az államtitkár fontosnak nevezte a kertkultúra népszerűsítését annak érdekében, hogy az ne valami kivesző, "skanzenban őrzött", hanem a jövőben is élő hagyomány legyen. Feldman Zsolt szólt arról, hogy Somogy megye az ország egyik legjelentősebb szőlő- és gyümölcstermesztő vidéke, ahol az elmúlt években e tekintetben is jelentős előrelépések történtek.

A Balatonboglári borvidéken támogatások révén 1300 hektárnyi szőlőültetvényt sikerült megújítani 2010 óta, nagyban hozzájárulva a szőlőművelés, borkészítés versenyképességéhez.

Hozzátette, a mostani vidékfejlesztési program keretében 140 milliárd forintnyi, kertészethez köthető forrás áll rendelkezésre, a pénzből kertészetből élő gazdálkodók ezreinek nyújtottak, nyújtanak segítséget.

Sütő László, Marcali polgármestere emlékeztetett rá: az első marcali vásárt a központi tornaterem és városi sportcsarnok átadásához kapcsolódóan az 1990-es évek elején szervezték meg, a "visszatérő" rendezvény azonban idővel veszített jelentőségéből, anyagi okok miatt meg is szűnt, hosszú évek után idén rendezik meg újra.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője úgy vélte, az expónak és Marcalinak is van jövője. Davorin Posavac, a horvátországi bjelovári vásár igazgatója pedig ígéretet tett rá: jövőre a mostani nyolcnál 2-3-szor több lesz a Marcali Expó horvát kiállítóinak száma.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook