Agrárpiac

Piac

Nyílik Latin-Amerika agrárpiaca

Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi egyezményről és a venezuelai válságról tárgyalt csúcstalálkozóján a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur). Jövőre már francia pezsgővel koccinthatnak az államfők.

Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi szervezetének hétvégi argentínai csúcstalálkozóján megállapodtak abban, hogy egységes jogi alapokat teremtenek a tagállamok közötti befektetések megkönnyítésére, emellett lépéseket tesznek a Chilét, Kolumbiát, Mexikót és Perut tömörítő Csendes-óceáni Szövetséggel való kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére – írja a Világgazdaság.

A Mercosur az Európai Unióval is folytat szabadkereskedelmi tárgyalásokat. A párbeszéd 1999-ben kezdődött a két szervezet között, de 2004-ben megszakadt, és csak 2010-ben indult újra. Ám jó néhány kudarc és visszaesés után várhatóan decemberben megkötik a megállapodást.

Brüsszel számára az a legfontosabb, hogy ezáltal megnyílik az európai vállalatok előtt a latin-amerikai közbeszerzéseken való részvétel lehetősége, ami csak Brazília esetében közel 150 milliárd eurós piacot jelent – emlékeztetett a Reuters.

A Mercosur az európai agrárpiachoz fér majd hozzá, ez elsősorban marha- és cukorexportot jelent, de komoly tétel az etanol is.

„Az etanol kulcskérdés. Nem mehetek azzal haza, hogy pechünk van” – nyilatkozta a legutóbbi, július elején Brüsszelben tartott forduló alatt Ronaldo Costa Filho. Brazília főtárgyalója egyúttal üzent Nagy-Britanniának is. Mint mondta, a Brexit után a Mercosur ajtaja „szélesre van tárva” London előtt, hogy külön megállapodást kössenek a kétoldalú kereskedelemről.

A Mercosurral kötendő egyezmény egyik leglelkesebb támogatója Németország és Angela Merkel kancellár, aki júniusban, még a G20-as csúcstalálkozó előkészítéseként ellátogatott a térségbe.

Az EU és a Mercosur is ki akarja használni azt a lehetőséget, ami az Egyesült Államok visszavonulásával keletkezik a világkereskedelemben.

A csúcstalálkozón közös közleményben szólítottak fel a venezuelai erőszak megfékezésére, és sürgették Nicolás Maduro elnököt, hogy tartózkodjon olyan lépésektől, amelyek tovább szítanák a politikai feszültséget. Az ország tagságát az emberi jogok megsértése miatt decemberben már felfüggesztette a Mercosur. A közleményhez a tagállamok – Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay – mellett csatlakozott a társult tag Chile, Kolumbia, Guyana, valamint a megfigyelői státuszú Mexikó is.

A szervezet felajánlotta, hogy közvetít a kormány és az ellenzék között, gazdasági szankciókat azonban nem vezetnek be Venezuela ellen, mert Jorge Faurie argentin külügyminiszter szerint nem akarnak további nehézségeket okozni az egyébként is súlyos gondokkal és kritikus élelmiszerhiánnyal küzdő embereknek. Pár nappal korábban az Egyesült Államok bejelentette, hogy szankciókat fog bevezetni venezuelai kormányzati illetékesekkel szemben.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook