Agrárpiac

Piac

Nyomott gabonaárak, telített piac

Nincs pánik a gabona termesztők között, de csak nagyon olcsón tudnak túladni az idei termésen. Rendkívül nyomottak idén a gabonaárak, tavaly is jó volt a termés, és rengeteg a raktáron lévő mennyiség az egész világban. A magyar gazdák szerint az is baj, hogy Ukrajnában jól alakul a termés. Magyarországon körülbelül 1 millió tonna kenyérgabona szükséges az ellátásra, és 5 millió tonna termett, a piac pedig telített.

Antal József Csongrád megyei búzatermelő szerint igen-igen nagy gondok vannak a gabonaértékesítéssel. Az apátfalvi gazda szerint ugyan sok termett idén, de annyi nem, hogy a felvásárlók csak 30 ezer forintot adjanak a malmi búza tonnájáért. Olyan mértékben nyomottak a gabonaárak, amilyenek még talán soha nem voltak – fogalmazott.

A termelő szerint vannak olyan országos szervezetek, amelyek hathatnának a gabonakereskedőkre, hogy végezzék el a feladatukat, és keressenek több vevőt, elsősorban külföldön. Antal József szerint most, augusztus elején a gabonakereskedelem, mondhatni, nem működik, korábban a telepéről jelentős mennyiségű gabonát vittek külföldre, például Olaszországba vagy Bosznia-Hercegovinába, ennek azonban ma „poros nyomát sem látják” a termelők.

Egy másik termelő, Konti József arról számolt be, hogy Makón sem jobb a helyzet, az önköltséget is alig tudják kitermelni, a jó piacok felkutatása pedig valamiért nem működik. Ruzsity Emil magyarcsanádi őstermelő szerint egyszerűen nincs kereslet a búzára, mert tavaly is jó volt a termés, és rengeteg a raktáron lévő mennyiség a világban. A kereskedők nem vásárolnak, hanem kivárják a még alacsonyabb árat – hangsúlyozta.

Az aratás jó háromhete befejeződött, és az új gabona is készleten van. A termésátlagok jók voltak, de a minőséggel problémák adódnak, nagyon alacsony az idei gabona sikértartalma. Durván 60 százalék takarmányminőség, 40 százalék étkezési búzája termett idén. Előbbi jelenleg 30 ezer forint tonnánként, utóbbi, ha jó minőségű, 40 ezer forint – plusz kompenzációs felár mindkét fajtánál – mondta a gazda.

Ruzsity Emil szerint „az a baj”, vagyis az alacsony gabonaárak felé mutat, hogy a nagy termelőnek számító Ukrajnában és Oroszországban is jó termést prognosztizálnak.

agrotrend.hu / Kossuth Rádió, Hajnal-táj

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés