Agrárpiac

Piac

ősszel folytatja tiltakozását a terméktanács

Továbbra is a magyar boltok polcain vannak a főleg szlovák gyártású, vélhetően áfacsalásban érintett UHT-tejek, pedig volt tüntetés és ígéret kormányzati együttműködésre. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) nyáron az ellenőrzéseket és a mintavételeket, a Tej Terméktanács pedig ősztől folytatja a munkát, amivel végleg szeretnék eltüntetni ezeket a termékeket.

Hiába tüntetett ellene a terméktanács és kapott ígéretet az együttműködésre a kormánytól, továbbra is a magyar boltok polcain maradhattak a főleg szlovák gyártású, vélhetően áfacsalásban érintett UHT-tejek. Mintegy másfél hónapja vonultak utoljára utcára a tejtermelők, több beszállító ellen is tiltakoztak. Szerintük amíg a hazai feldolgozók együttműködnek a meghatározó élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal, addig több nagykereskedő cég az elmúlt években egyáltalán nem vásárolt magyar feldolgozótól UHT-tejet.

Azt is kifogásolták, hogy a kormány, az eredeti tervétől eltérően, csak a friss tej áfáját akarja csökkenteni jövőre 5 százalékra, az UHT- és a féltartós tejét, valamint a félkemény sajtokét nem. A termelők attól tartanak, ezzel folytatódnak az áfacsalások a piacon. Korábbi petíciójukban egyeztetést szorgalmaztak a termelők a kormány és a kiskereskedelmi láncok között.

– Hiába kaptunk több kormányzati ígéretet a helyzet megváltoztatására, azok nem teljesültek – mondta Hegedűs Imre, a Tej Terméktanács elnökségi tagja. Hozzátette, Lázár János kancelláriaminiszter körülbelül másfél hónapja közölte, együttműködnek a tanáccsal, de azóta három megkeresésükre sem érkezett válasz a tárcától. Hangsúlyozta, valószínűleg ősszel folytatják a munkát, amivel végleg szeretnék eltüntetni ezeket a termékeket a magyar polcokról.

Egy adószakértőkből álló csoport gyanús eredetű étolajokat talált, amelyek minden valószínűség szerint áfacsalással kerültek a polcokra. Ugyanez a csoport UHT-tejeket is vásárolt. A magyar termékek sok esetben 50-60, de akár 100 forinttal is többe kerülhetnek.

Hegedűs Imre és a szakértői csoport is azt mondta, kisebb üzletekben nem kaphatók nagy tételben a gyanús termékek, a leginkább „fertőzött” multinacionális cég a Tesco, ahol a Mileko nevű szlovák márka a legelterjedtebb.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) júniusi ellenőrzése során 22 külföldi, szlovák, cseh és lengyel előállítású terméket kellett kivonni a forgalomból, mert zsírtartalmuk alacsonyabb volt a jelölésen szereplőnél. Az áruk között szerepelt a Mileko és a Tesco saját márkás terméke is. Az adatok kizárólag a megvizsgált tételekre vonatkoznak, az előállítók más termékeire nem. Az ellenőrzéseket, mintavételeket folytatják, azok a nyári szezonális ellenőrzésnek is részei lesznek.

agrotrend.hu / mno.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés