Agrárpiac

Piac

Ráfizetés a búzatermesztés

Az idei árak mellett a búzatermelés sok esetben veszteséges. „Aki az országos termésátlag szintjén dolgozott, vagy az alatti eredményt ért el, egészen biztosan ráfizet a búzán idén” – fogalmazott Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, aki szerint csak az átlag felett termelő, hatékony szereplők tudnak nullára kijönni vagy szerény nyereséget felmutatni.

Alacsony árak jellemzik a hazai gabonaszektort, így inkább kivárnak a szereplők. „Jelenleg meglehetősen lanyha az érdeklődés a búza iránt, aratás óta lényegében áll a piac, alig van forgalom” – mondta Vancsura József. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint a hazai, több mint 5 millió tonnás búzatermésből nagyjából 2 millió tonna étkezési minőségű.

Ebben a körben több kategória is van: az euróbúza, a kétféle malmi minőség és a javító búza jelenti az étkezési minőséget. Ezek között érezhető árkülönbség van, ám összességében elmondható, hogy minden kategória kirívóan olcsó a piacon. A javítóbúza is csupán 42-43 ezer forint tonnánként, az euróbúza pedig már 40 ezer forint alatt van. Hasonló a helyzet a csaknem 3 millió tonna takarmányminőségű búzával. Ezért minőségtől függően 35-36 ezer forintot adnak, a leggyengébb kategória ára pedig 30 ezer forint alatt van.

Persze a növénytermesztők nem csupán búzát termelnek, így az idei évet üzemi szinten még megmenthetik az őszi betakarítású növények. A kukoricánál erre jó esély van: bár a termény ára itt is nagyon alacsony, a jó terméshozamok ellensúlyozhatják mindezt. „Az országos termésátlag 7,5 tonna körül alakulhat idén hektáronként, ez az ország egészére vetítve mintegy 8 millió tonnás kukoricatermést jelenthet” – mondta az elnök.

A napraforgó esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet: ahol a vihar ledöntötte a szárakat, ott gyakorta tönkrement a termés. Igaz, ez a probléma csak helyenként jelentkezik. A hatékonyabb termelőknél tehát a jó terméseredmények némileg kompenzálhatják az alacsony árakat.

Az idén minden növény termésmennyisége bőven meghaladta az elmúlt 5 éves átlagot – hívta fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője is a figyelmet a közelmúltban. Süle Katalin szerint a kedvező termésátlagok révén az állattenyésztők kompenzálni tudják az alacsony felvásárlási árakat. Példaként említette a tej- és a sertéságazatot, ugyanis úgy vélte, hogy a kedvezőbb takarmányárak az állattenyésztőknek kedveznek majd.

Tény, hogy olcsóbb több takarmányalapanyag is, ám a jelek szerint az állattartóknál még korai lenne ünnepelni. „Olcsóbb a takarmány, de sajnos például a csirke és a pulyka ára is alacsonyabb, mint tavaly” – mondta Csorbai Attila. A Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke hozzátette: a baromfitakarmányban a kukorica az egyik fő összetevő, ennek ára pedig – a túlkínálatot figyelembe véve – inkább reálisnak tekinthető. A jó termésátlaggal dolgozó termesztők idén várhatóan nyereséget könyvelnek el – véli az elnök.

Csorbai szerint ez már nem feltétlenül ennyire biztos a baromfiágazatban. „Részben az uniós piaci viszonyok, részben pedig az alacsonyabb áfa miatti olcsóbb sertéshús révén is engedni kellett a baromfitermékek áraiból. Ennek megfelelően most nem annyira fényes a szektor helyzete” – fogalmazott a BTT elnöke, aki hozzátette: sokat vár az ágazat a januártól a baromfihúsokra is érvényessé váló áfacsökkentéstől.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés