Agrárpiac

Piac

Skócia – a csökkenő támogatások és alacsony terményárak hatása

A skót gazdálkodók fele a helyi minimálbért sem tudja megkeresni a legfrissebb elemzések szerint. A 2016 féléves gazdasági jelentés szerint ez a lesújtó eredmény egyértelműen az alacsony terményáraknak, illetve a csökkenő támogatásoknak köszönhető. A kilátások sem kedvezőek, ugyanis 2010-től számítva a gazdálkodók elveszítették a bevételeik felét a statisztikák alapján.

Az első drasztikus eredmények a 2013-as évben jelentkeztek, amikor egy esztendő alatt egy farm átlagbevétele több mint 23%-kal csökkent. Számszerűleg: az éves 31.000 font átlagbevételről 23.000 fontra esett az éves keresete egy gazdaságnak (1 angol font hozzávetőlegesen 400 forint). Ezzel pedig Skócia egész Nagy-Britannia „legszegényebb” mezőgazdasági vállalkozóit tudhatta magáénak. Amennyiben visszaosztjuk a bevételeket a munkaórák számával azt kapjuk, hogy a gazdálkodók 47%-a nem volt képes a minimálbért megtermelni.

A tanulmány megemlíti, hogy míg más európai országokban a gazdálkodók visszaforgatják a megtermelt profitjukat az agráriumba korszerűsítés, bővítés, infrastrukturális beruházás területén addig a skót gazdálkodók magukra és „az életre” (élelmiszerre, használati tárgyakra) fordítják bevételeiket, mert egyszerűen nem jut pénz a fenti tételekre.

A tanulmány még egy érdekességre rámutatott: a gazdálkodók sok esetben már nem is bíznak a „szebb jövőben”, ugyanis egyéb kereseti forrásokat keresnek. Ilyen például a gépparkjuk, épületeik bérbeadása egyéb célokra vagy akár a falusi turizmus fejlesztése „farmkaland” formájában főleg városi fiataloknak. A legjövedelmezőbb egyéb hasznosítási ágazatnak a villanyoszlop telepítéshez, valamint az energia-infrastruktúra fejlesztéséhez átadott területek bizonyultak.

agrotrend.hu / Németh Edina Zsuzsa

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés