Agrárpiac

Piac

Tejes álmok: nem támogatásból kell megélni, hanem profitból

Habár az elmúlt két évben a hazai tejes gazdákat a támogatások tartották életben, nem elképzelhetetlen, hogy 2017-re akár már nyereséget termeljenek.

– Szeptember óta intenzíven nő a tejár, a 2017-es tendencia is folyamatos áremelkedést vetít előre – mondta az Agrotrend.hu-nak Mélykuti Tibor a 6. Tejágazati Konferencián. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint se a tehénlétszámot, se a tejtermelést nem szabad csökkenteni.

– Magyarországon véleményem szerint bőven van lehetőség arra, hogy több tejet termeljünk és magas hozzáadott értékű termékbe dolgozzuk fel – közölte az elnök, hozzátéve: minden lehetőség adott ahhoz, hogy 2017-ben a gazdálkodók már profitot is el tudjanak érni. Ehhez elengedhetetlen a költségoptimalizálás, a termelés növelése, valamint a feldolgozóipar fejlesztése.

Mélykuti Tibor: Nem mindegy, hogy az istállóátlag 22 vagy 32 liter – Fotó: Frei Rita/Tej Terméktanács

Az elmúlt két évben a tejágazat a támogatási rendszernek köszönhetően tudott működni, 2015-ben 49 milliárd, 2016-ban pedig 63,5 milliárd forintot fizetett ki az állam. A jövedelmező termelés elérésének érdekében a Tej Terméktanács hazánk egy főre eső évi 150-160 literes tejfogyasztását 200 literre emelné, valamint megakadályozná, hogy a környező országok nálunk vezessék le feleslegüket. Ezt szolgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös együttműködési megállapodás is, amit a magyarországi tejkereskedelem ellenőrzése, a tejágazat piaci viszonyainak megtisztítása, a tejtermelők helyzetének könnyítése és a tisztességes piaci verseny megteremtése céljából kötöttek. 

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 77,64 forint/kilogramm volt 2016 októberében. A zsírtartalom 0,1 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,13 százalékpontos javulása és az alapár 5 százalékos növekedése miatt a nyerstej átlagára 7 százalékkal emelkedett októberben a szeptemberihez képest, ugyanakkor megegyezett az előző év azonos hónapjának átlagárával.

A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 38 százalékkal magasabb, 107,04 forint/kilogramm volt 2016 októberében, egy hónap alatt 17 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapját pedig 24 százalékkal haladta meg.

Az előző évhez képest 8 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye, köszönhetően annak, hogy az Európai Unióban a termelés 2015-ben Írország után hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben. Az alacsony árak viszont Unió-szerte gondot okoznak, ami következtében az EU-ban is sokan felhagytak a tejtermeléssel, Németországban több üzletláncban is tejtermékhiány alakult ki.

A kormány 'Keleti nyitás' politikájának köszönhetően jövő év elején Kínába is megindulhatnak a magyar tejszállítmányok. A hazai termékek minőségét mutatja, hogy a közép-európai országok közül mára Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés