Agrárpiac

Piac

Tejtrükkből kevesebb – a felvásárlási árak is emelkedtek

Azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat. A tervek szerint a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.

A tej ára Magyarországon a nyár közepén érte el a mélypontot, az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint akkor egy literért alig adtak többet 65 forintnál a felvásárlók.

A Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke szerint augusztus óta folyamatosan nőnek az árak, s bár a legfrissebb adatok még nem elérhetők, várakozásai szerint decemberre az országos átlagár eléri a kilencven forintot. Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban. Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött. Mindez a kormányzati intézkedéseknek és a hatóságok szigorú fellépésének köszönhető.

A szakember szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. A terméktanács februárban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, októberben pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal kötött együttműködési megállapodást. Az adóhatóság részvételével megalakult a tejmunkacsoport, amelynek keretein belül a termelők és a feldolgozók naprakész információkkal segítik az ellenőrök munkáját.

A terméktanács elnöke szerint jövőre tovább tisztulhat a tejpiac, azzal hogy – a tervek szerint – a földművelésügyi miniszter kiterjeszti az ágazati szereplőkre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget. Az intézkedésnek köszönhetően teljesen átláthatóvá válnak a tejpiaci mozgások, s így az adóügyi visszaélések mellett az esetleges élelmiszer-hamisítások is könnyedén kiszűrhetőek lesznek.

A szakember elmondta: azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak. Bár a piaci válság ideje alatt a magasabb exportárak lehetőséget adtak a termelőknek arra, hogy kompenzálják az itthoni bevételkiesést, a hazai tejipar legfontosabb feladata mégis az: a magyar lakosságot lássa el kiváló minőségű termékekkel.

Mélykuti Tibor véleménye szerint a magyar tejet hazai üzemekben kell feldolgozni. Ahhoz pedig, hogy a jövőben ne csak tejből, hanem különböző tejtermékekből is önellátó legyen az ország, a következő egy-két éven belül jelentős fejlesztésekre van szükség. Ma ugyanis a boltokban kapható joghurtok 70-75 százaléka külföldről származik, míg a sajtoknál ez az arány 50-55 százalék. Ehhez kormányzati segítségre is számíthat az ágazat, a kis- és közepes vállalkozások előtt megnyílt uniós pályázatok mellett a nagyvállalati szektor fejlesztéseihez is jár a segítség. – Reményeink szerint a nemzetgazdasági tárcánál a nagyvállalati beruházási programra elkülönített évi 15 milliárd forintból a tejipar is részesül majd – tette hozzá az elnök.

A felvásárlási árak emelkedését a statisztikai hivatal adatai is megerősítik. Ezek szerint októberben 79 forintot fizettek egy liter tejért a felvásárlók, ami 1,4 százalékos növekedés az előző évi szinthez képest. A termelői árak összességében 5,2 százalékkal csökkentek az idei tizedik hónapban, ezen belül a gabonafélék ára 12, a gyümölcsöké 11, a zöldségeké pedig tíz százalékkal mérséklődött. Az élő állatok termelői ára 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal nőtt az említett időszakban.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook