Agrárpiac

Piac

Tető alá hozták az egyezményt – mehet több sertéshús és vám nélkül a bor Japánba

Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményről. A bizottság szerint a Japánba exportáló európai vállalatok a szerződés nyomán mentesülni fognak az általuk évente befizetett mintegy egymilliárd euró vám nagy része alól.

Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről – jelentette be az Európai Bizottság pénteken. Közleményében a brüsszeli testület hangsúlyozta: a technikai részletekről szóló egyeztetések lezárása "fontos mérföldkő" az Európai Unió által valaha megkötött legnagyobb kereskedelmi megállapodás hatályba lépése felé vezető úton.

"Világos üzenetet küldünk a világnak a szabad, nyílt és tisztességes kereskedelem fontosságáról" – jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Abe Sindzó japán kormányfő közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kiemelték: számottevő gazdasági értékein túl az egyezmény stratégiai jelentőséggel is bír, erősítve az EU és Japán közötti gazdasági együttműködést.

A megállapodásban esetenként hosszú átmeneti időszakokat hagynak, de mások mellett

eltörlik a japán vámokat a bor és számos sajt tekintetében, lehetővé teszik, hogy az EU jelentősen növelje a marha- és a sertéshús exportját, illetve biztosítják, hogy több mint 200 úgynevezett uniós földrajzi árujelző ugyanolyan szintű oltalomban részesüljön majd Japánban, mint Európában.

Megnyitják majd a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, ugyanakkor átmeneti időszakok alkalmazásával védik az unió érzékeny gazdasági ágazatait, például az autóipart.

Ez lesz az EU első olyan kereskedelmi megállapodása, amely először foglal magában kötelezettségvállalást a párizsi klímaszerződés iránt.

A következő lépés a szerződés jogi hitelesítése, amelynek során a szöveget lefordítják az EU huszonhárom hivatalos nyelvére, és ezután következhet az egyezmény európai parlamenti és tagállami ratifikálása. Eközben pedig a felek folytatják a tárgyalásokat a befektetők védelmére szolgáló vitarendezési mechanizmusokról. A megállapodásról 2013 tavaszán kezdtek egyeztetést a felek.

Japánban és az EU 28 tagállamában közel 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU.

Szakemberek szerint a szerződés szimbolikus jelentőséggel is bír, minthogy a protekcionista kereskedelempolitikát folytató Donald Trump amerikai elnök kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodásból (TTP), illetve szembehelyezkedett az EU-val tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP).

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook