Agrárpiac

Piac

Több tojást jósolnak az idei évre a tavalyinál

A KSH adatai szerint Magyarországon a tyúkfélék száma 2016. december elsején 31,9 millió volt, 436 ezerrel, 1,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2016. június 1-jeihez viszonyítva az állomány 12,4 százalékkal csökkent. A tojóállomány 11,4 millió volt, egy év alatt 971 ezerrel csökkent.

A lúdállomány 198 ezerrel (19 százalékkal) nőtt az elmúlt egy évben, számuk 2016. december 1-jén 1,2 millió volt. A kacsa- állomány (4 millió), a pulykaállomány (2,8 millió) 2015 decemberéhez képest nem változott számottevően.

A KSH adatai szerint Magyarország 2016-ban 20 százalékkal több héjas tojást vásárolt a nemzetközi piacról, mint egy évvel korábban. Csirketenyésztojásból 40 százalékkal importáltunk kevesebbet a vizsgált időszakban. A héjas tojás exportja 15 százalékkal csökkent 2016-ban az előző évihez képest. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az unió összes tojástermelése 7,5 millió tonna körül várható 2017-ben, ebből az étkezési tojás 6,7 millió tonna lehet, ez csaknem 1 százalékos növekedést jelentene a tavalyihoz képest.

Az Európai Unió tojástermékimportja 16,5 ezer tonna volt 2016-ban, ami csaknem 15 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az import döntő része (49 százalék) Ukrajnából érkezett, összesen 8 ezer tonna volt az elmúlt évben, ami több mint kétszerese a 2015. évi mennyiségnek. Jelentősen visszaesett a tojásimport India (–87 százalék), Norvégia (–53 százalék), Albánia (–47 százalék) és Argentína (–42 százalék) irányából. A tojástermékek exportja 12 százalékkal 247 ezer tonnára csökkent 2016-ban az előző évi képest.

Az unió legnagyobb exportcélországai, Japán (19 százalék), Svájc (16 százalék) és az USA (8 százalék) együttesen 105,3 ezer tonna tojást vásároltak a közösségből. Nőtt a kiszállítás Hongkongba (+62 szá- zalék), Sierra Leonéba (+54 százalék), Oroszországba (+41 százalék) és az Egyesült Arab Emírségekbe (+35 százalék), ugyanakkor jelentősen csökkent az USA (–62 százalék) irányába.

A kivitelben meghatározó a friss tojás, a tojásfehérje, illetve a keltetőtojás. Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 124,65 euró/100 kilogramm volt 2017 10. hetében, ami 1,6 százalékos növekedést jelentett az egy esztendővel korábbihoz képest. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (25,93 forint/darab) 22 százalékkal emelkedett 2017 10. hetében az előző év ugyanezen heté- nek átlagárához viszonyítva.

agrotrend.hu / AKI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook