Agrárpiac

Piac

Válasszuk almából is a hazait – erre buzdítanak hét héten át az áruházláncokban

A hazai almafogyasztás korábban évente mintegy 30 kg/fő volt, ma már ennek csak a fele. Az almafogyasztást népszerűsítő promóciós program indul, melynek célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a kiváló minőségű hazai almára, és megismertesse a vásárlókkal a gazdag fajtaválasztékot.

Az Agrármarketing Centrum (AMC), a Földművelésügyi Minisztérium, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) együttműködésében induló alma promóciós kampányban hét áruházlánc – az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO, a SPAR és a TESCO – vesz részt.

Mint a promóciós kampányt indító 2016. október 27-i budapesti sajtótájékoztatón Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: az alma beltartalmi értékei alapján a legharmonikusabb és legkiegyensúlyozottabb összetételű gyümölcsünk. Ennek ellenére, míg a hazai almafogyasztás korábban évente mintegy 30 kg/fő volt, ma már ennek csak a fele. Táplálkozási, egészségügyi szempontból napi 1-3 alma fogyasztása ajánlatos.

A fogyasztás ösztönzésére a Földművelésügyi Minisztérium a 2016/2017. tanévben is meghirdette az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot, amelyhez 2 157 iskola csatlakozott, így a részvétel 94 százalékos. A megvalósításra 3,98 milliárd forint uniós és nemzeti támogatást biztosítanak. A termékek közül a legnépszerűbb az alma, amely az összes kiosztott termék kétharmadát teszi ki. A program mintegy 3000 tonna almának jelent biztos piacot évente.

Az almafogyasztásunk növelésével azonban nem csupán az egészségünk védelméhez járulunk hozzá, hanem a mintegy 7500 hazai almatermelő jövedelmi helyzetének javulását, munkahelyek megtartását is elősegítjük, hiszen az alma nagy kézimunka igényű kertészeti kultúra – tette hozzá az államtitkár. Hazánkban az almaültetvények területe 32 800 hektár, ezzel Európában a hatodik legnagyobb almatermelő ország vagyunk. Az almaültetvények területe az összes gyümölcstermesztő terület több mint harmadát teszi ki. A termésmennyiségét tekintve is a legfontosabb gyümölcsünk.

Lipcsey György, az AMC ügyvezetője elmondta: „Évek óta rendszeresen szervezünk alma fogyasztásösztönző kampányokat, de örvendetes, hogy idén minden korábbinál szélesebb együttműködésben, a szakmai szervezetek és hét kereskedelmi áruházlánc bevonásával valósul meg a program. A promóció célja nem csupán az, hogy felhívja a figyelmet a helyi termékekre, ösztönözze a fogyasztást, hanem bemutassa, hogy milyen sokféleképpen használható fel az alma és milyen változatos almafajták vannak. Külön öröm, hogy – ahogyan a nyári dinnye fogyasztásösztönző kampánynál is – egyre több kereskedelmi áruházlánc csatlakozik, és nemcsak aktívan részt vesz a kóstoltatásokban, de saját kommunikációs csatornáin keresztül is támogatja a közös célok elérését.”

Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte: „Az induló kampány a hazai almatermelők piacainak stabilizálását szolgálja. Az alma a mérsékelt égöv legnépszerűbb gyümölcse, melynek fogyasztása segíti az egészség megőrzését. Fontos, hogy a fogyasztók friss és jó minőségű hazai almát tudjanak vásárolni, ami hozzájárulhat a termelői árak stabilizálásához. A széles körű áruházlánci kóstoltatással elsődleges cél a hazánkban termesztett fő almafajták megismertetése, illetve ehhez kapcsolódóan az étkezési alma arányának növelése a hazai termelésben.”

Jordán László, a NÉBIH elnökhelyettese hangsúlyozta: „Hivatalunk elkötelezett amellett, hogy a vásárlók kosarába biztonságos és kiváló minőségű termékek, köztük ízletes hazai almafajták kerülhessenek.” A hatósági ellenőrzésekkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszűrjék a rossz minőségű, ismeretlen eredetű vagy kockázatos termékeket. Emellett azonban fontosnak tartják, hogy a lakosság tudatos vásárlóként élje mindennapjait, el- és felismerje a minőséget. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy napjaink túlzsúfolt termékkínálatában a kiváló hazai termékek érvényesülhessenek. A kampány is e szemléletet tűzte zászlajára, ezért is döntött úgy a NÉBIH, hogy saját szemléletformáló kampányaink kiegészítéseként csatlakozik a kezdeményezéshez.

Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke kiemelte: „A magyar zöldség-gyümölcs ágazat szakmaközi szervezeteként fontos feladatunk az ágazat közösségi marketingjének szervezésében való részvétel is. A nemzetközi „5 a Day” programhoz kapcsolódva működtetjük a magyar zöldség-gyümölcsfogyasztást ösztönző programot "Naponta 3×3 félét" néven. Küldetésünk, hogy hozzájáruljunk a lakosság egészséges zöldség-gyümölcs ellátásához, ezért örömmel csatlakoztunk a fogyasztást ösztönző kampányhoz. Hisszük, hogy az ilyen rendezvény sikeresen képviseli tagjaink erőfeszítését az egészséges élelmiszer előállításában, és hozzájárul az egészségtudatos táplálkozási szokások kialakításához.”

A kampányban résztvevő hét kereskedelmi áruházlánc – az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO, a SPAR és a TESCO – egyöntetűen elkötelezett a hazai beszállítók, termékeik, illetve azok népszerűsítése iránt. Az áruházláncok budapesti és vidéki üzleteiben 2016. október 27-től december 10-ig, hét héten át lehet kóstolni, megismerni a kiváló minőségű hazai almákat.

agrotrend.hu / AMC

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook