Agrárpiac

Piac

Viszik a mezőgépeket, mint a cukrot

Nem sajnálják a pénzt gépparkjuk fejlesztésére a gazdák, az idén csaknem 62,2 milliárd forintot költöttek új mezőgazdasági gépek és eszközök beszerzésére. A beruházások megvalósítását az elérhető támogatások is segítik. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt a gép- és az alkatrészellátás területén egyaránt folyamatos áremelkedés és némi bizonytalanság is tapasztalható, amely hosszabb távon is fennmaradhat, ezért a gazdálkodóknak megfontoltan kell dönteniük a fejlesztésekről.

Javában zajlik a technológiai modernizáció a hazai mezőgazdaságban, a termelők az idén már mintegy 62,2 mil­liárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket. Az Agrárközgazdasági Intézet jelentése szerint az első negyedéves forgalom ötven százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A gazdálkodók 20,3 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre, ami 38 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest.

Fotó: MNO / Mirkó István

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára Facebook-posztjában jelezte: a bővülésben nagy szerepe van a precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázatnak.

Arányaiban ugyanis kifejezetten nagyot nőtt a növényvédelem és -ápolás gépeinek, a szálastakarmány betakarításához kapcsolódó gépek, a rakodógépek, egyes talajművelő eszközök, a szőlő- és gyümölcs­ápoló gépek értékesítése, de emelkedett a traktor- és kombájnértékesítés is.

Az AKI jelentése rámutatott arra is, hogy a magyarországi mezőgéppiacot a fokozatos fejlődés jellemzi, a hazai géppark egyre korszerűbb, ami az elmúlt években tapasztalt gépcseréknek köszönhető. A további fejlesztéseket a versenyképesség fenntartása, az élelmiszer- és élelmezésbiztonság egyre szigorúbb követelményei, valamint az előttünk álló környezeti, illetve klimatikus kihívások kényszerítik ki.

Ebben a folyamatban óriási szerepet kaphat a legkorszerűbb erő- és munkagépek használata, az öntözésfejlesztés felgyorsítása, továbbá a legfejlettebb digitális technológiák alkalmazásával a precíziós gazdálkodás feltételeinek megteremtése.A mezőgazdasági gépértékesítés alakulása egyébként évek óta dinamikus növekedést mutat, 2021-ben is újabb rekord született, a mezőgazdasági gép- és alkatrészforgalom átlépte a háromszázmilliárd forintot. Az újabb rekord annak ellenére született, hogy a 2021-es év számos kihívás elé állította az agrárgéppiacot is. A szeszélyes időjárás és a járványhelyzet mellett jelentős gyártói áremelésekkel, a gyakori és kedvezőtlen euró–forint árfolyamváltozások árdrágító hatásával is számolni kellett, valamint a szállítási, gyártási és alkatrészellátási nehézségek okoztak fennakadásokat.

Az AKI szerint a gép- és az alkatrészellátás területén egyaránt folyamatos áremelkedés tapasztalható, amely hosszabb távon is fennmaradhat. Ezt a kiszámíthatatlanságot az ukrajnai helyzet tovább nehezíti, a beruházásoknál ezért nagyon előre kell gondolkodniuk a termelőknek.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Köpöncei Csilla

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés