Agrárpénzek

Piac

Erőteljes agráráresés, majd korrekció

Az év 5. hete meglepetésszerű áreséssel kezdődött Európában, a MATIF-on és főként a búzánál, de a kukoricánál is megtört az emelkedő tendencia.

A piaci mozgások oka megintcsak az időjárás volt, de a hét elején már a politika is beleszólt az eseményekbe. Amint az várható volt, az új amerikai kormányzat hoz még meglepetéseket, de ezek eddig nagyjából elkerülték az agrárium világát. Trump elnök bejelentései Mexikóval szemben ugyan nem a mi termékkörünkre vonatkoztak, de a két ország közötti kapcsolat nem egyirányú, az USA egyik legnagyobb piacát jelenti déli szomszédja kukoricából, búzából és sertéshúsból is.

A kereskedelmi hadakozás egyik pillanatnyi állása szerint ez az export is veszélybe kerülhet az új amerikai politika miatt és ez a mostani, erőteljesen többletes helyzetben igen nagy nyomást gyakorolt a piacokra. Önmagában ez nem lett volna elegendő a közel 5 %-os árcsökkenéshez, ahhoz kellett még az is, hogy az időjárási helyzet Dél-Amerikában, főleg Argentínában kedvezőbbre, szárazabbra fordult és így javultak a betakarítási lehetőségek.

Mozgásban a kukorica ára – fotó: pixabay

Ezek a nagy mozgások nem hagyhatták érintetlenül Európát sem és ennek eredménye lett, hogy egy egy napos kihagyás az események követésében azt mutatta, hogy megfordult a világ.

Az eheti grafikonon kukorica 2017. márciusi szállítási határidőre szóló jegyzése látható (EUR/to-ban) a barchart.com közlése alapján. Jól megfigyelhető a nagy mozgás, az egyes függőleges vonalak a napon belüli ármozgásokat mutatják, egyben azt jelzik, hogy a csökkenés nem vált tartóssá, a hét második felében visszatértünk a korábbi szintekhez. Ez a hét tipikusan azt mutatta, mekkora hatással lehet akár csak egy információ is a világ tőzsdei áraira, jegyzéseire – de ha a hír mögött nincs hosszabb távon is ható tényező, a korrekció is gyorsan érkezik.

Ezek eredményezték azt, hogy a hét elejei szintekhez képest a hét végi árak alig mozdultak el – a tőzsdeinél lassabban reagáló fizikai piaci árak szinte nem is változtak. A keresletet azonban ez kicsit visszafogta, a vételi érdeklődés a hét folyamán jelentősen csökkent.

Voltak egyéb olyan hírek is, amelyek már az itthoni helyzetre is hatással lehetnek, mind rövid, mind hosszabb távon. Természetesen a hideg és a hótakaró aránya volt a fő téma, hiszen a hét második felében, a hét végén érkezett melegebb idő nem csak nálunk, de másutt is csökkentette a hóréteg vastagságát és

egy keményebb hideghullám újra csak növelheti a ki-, illetve felfagyások mértékét.

A következő két hét előrejelzése Európa nagyobbik részén az átlagosnak megfelelő csapadék és hőmérsékletet mutat, egyedül Németország területe kaphat kevesebb csapadékot, de ott sem lesz hidegebb a szokásosnál.

Mindezek alapján a következő napokra továbbra is az árak, jegyzések jelenlegi szintje várható, érdemes azonban figyelni a repce jegyzésére, amely a szója áralakulásától is nagy mértékben függ, ahol előfordulhat csökkenő tendencia kialakulása és ez lefelé mozdíthatja a repce jegyzését is. A tavaly július óta majdnem folyamatos áremelkedés az ótermésű jegyzésnél is megállt, az új termésre szóló árszintek még ennél is határozottabban szinten változatlan szinten vannak tavaly december közepe/vége óta.

Az itthoni információk is az árak lemorzsolódását mutatják,

nagy csökkenés (még) nem következett be, de ahogy az várható volt, a kereslet lassulásával jobban fognak hatni a külső, exportértékesítési-lehetőségek árai. Ez egyelőre 500,- – 1.500,- Ft/to árcsökkenést mutat mind a kukoricánál, mind a búzánál, de figyelembe kell venni azt is, hogy már olyan határidőkre szólnak ezek az árak, amelyek esetében már szükség lehet az áru fertőtlenítésére, gázosítására. A szabályos eljárási rendet betartva ez mintegy 400-600 Ft/to-s költséget jelent, hiszen az árut nem csak gázosítani kell, hanem azt követően át kell forgatni, szellőztetni is szükséges. A budapesti tőzsde jegyzései – a malmi búza kivételével – adnak támpontot, milyen árszinteken mozognak az ajánlatok, csak azt kell még figyelembe venni, hogy ezek leszállított árak és a Dunától messzebb lévő eladóknak ezzel is számolnia kell.

agrotrend.hu / BG.

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook