Agrárpénzek

Piac

Gabonapiac: hiú ábránd csak a fordulat

Január harmadik hete szünnappal kezdődött az Egyesült Államokban és úgy tűnik, ott is összegyűlt a hosszú hétvége alatt a kereskedési kedv.


fotó: 123rf

Ennek eredményeként kedden úgy látszott, valami megmozdul és a piacon a vevők kerülnek túlsúlyba, áremelkedést eredményezve.
A képernyőkön a felfelé elmozduló jegyzéseket zöld színnel jelölik és furcsa volt látni, hogy majdnem egész nap a változást zöld szín jelölte. Mára azonban megint minden piros lett és folytatódott a korábbi tendencia.

A piacok elsődleges mozgatórugója változatlanul a jó termés, a bőséges kínálat és csak elvétve hangzik el megjegyzés, hogy valami nincs rendjén. A legfontosabbnak tűnő és emiatt a legtöbbet emlegetett tényező Kína, az ottani gazdaság lassuló ütemű növekedése. Emellett azért azt várják az elemzések, hogy ha lehet valahonnan majd pozitív hír, akkor az innen fog elindulni.

A kőolaj árának mélyrepülése is elgondolkoztató. Jelentek meg már hírek, vélemények, hogy mi lesz ha ez így marad és ezzel egyre komolyabban kell számolnunk. Természetesen a megújuló energia ma már nem kerülhető ki és ezért szerintem nem abban kell keresni a veszélyt, hogy nem fognak működni ezek a gyárak, hanem azt kell átgondolni, újra számba venni, mennyibe is kerül és hogyan lehet könnyebben elérhetővé tenni az etanolt vagy a biodízel olajat. A növénytermesztésre negatív hatású az alacsony ár, de talán az elmúlt évek árfelfutása túlzott volt. A kőolajat helyettesítő termékek kínálatát egy-egy kedvezőtlen év túlzottan befolyásolta és ez vezetett az árrobbanáshoz. Most ezzel szemben van jelentős készlet, az elmúlt 8-9 évben a szezonzáró készletek a kétszeresükre nőttek és ez jelentheti a biztonságot.

A tényleges kereslet-kínálatot befolyásoló tényezők közül a legközelebbi visszajelzést a jövő hétre várja a piac. Ekkora ígérik, hogy a Dél-Afrikai kukorica termésre vonatkozóan megjelenik olyan adat, ami mutathatja még az El-Nino hatását is és olyan tényező lehet, ami a piacokat megmozgathatja újabb kereslet révén. Dél-Afrika termelése a 2010-es években 12 millió tonna fölött volt és most ezt csökkentette le a kedvezőtlen időjárás közel 1/3-ával és a legfrissebb becslések már csak 8 millió tona körüli termést várnak. Ez mozgathatja meg a dél-amerikai eladói piacot is és nem utolsó sorban a fekete-tengeri térségből származó áru piacát is. Már vannak arra jelek, hogy ez a folyamat elindult és ez volt az egyik oka annak, hogy voltak, akik már a trend fordulatát látták.

Sajnos ez azonban kérész-életűnek bizonyult. Egyelőre a lanyhulás az erősebb. Hogyan hat ez ránk? 

Az elmúlt néhány napban tovább folytatódott az egyirányú érdeklődés – a potenciális vevők számára javultak a vételi lehetőségek, több oldalról is nőtt a verseny. Talán már unalmassá kezd válni, hogy mindig csak ezt emlegetjük, de ez a tény: mind az olasz jegyzések, mind a fekete-tengeri jegyzések csökkennek és mivel a fuvarozási költségek is csökkennek, így a vevői piacokra egyre nehezebb olyan árral eljutni, ami az itthoni elképzelésekkel egybecseng.

A mai árakat jellemzi, hogy a Budapesti Értéktőzsde Áruszekciójában is nagyobbak a kínálati mennyiségek, mint a vevői oldal próbálkozása. Naponta láthatjuk hogy morzsolódik lefelé az árszint és ez azoknál a termékeknél is igaz, amelyekben alig van forgalom, hiszen az ajánlatok önmagukban is képesek le vagy felfelé mozdítani a jegyzéseket.

Érdekes megfigyelni, hogy a tényleges fizikai piaci ár alig követhető, még a működő kereskedési oldalak rendszeres figyelése mellett sem egyszerű eldönteni, hol van a tényleges árszint. A kisebb termelők árszintje változatlanul sokszor elérhetetlen magasságokban van – a kukoricánál például 50.000,- Ft/to-s  árelképzelés is szerepel-, miközben a vevők az export piacokhoz reálisabb 43.000,- – 44.000,- Ft/to-s árszinteken keresik az árut. Van persze különbség a régiókban is, ott ahol a termés jóval az átlag alatt volt, ott nem csoda, ha a csillagos ég az ár, de az ország nagyobb részén már közelíteni kellene a realitásokhoz.

Most is azzal a gondolattal fejezem be, hogy ez mind olyan, mint egy tükör: a mostani állapotot mutatja. A jövőbe-látás adománya keveseké, amit jó néhány éves tapasztalattal előre lehet látni, az is megváltozhat egyik pillanatról a másikra – bár ez a terménypiacokon azért nem sűrűn fordult elő. Remélem a jövő héten optimistább leszek, addig is kívánom mindenkinek, hogy kapja meg a neki tetsző ajánlatot.
 

agrotrend.hu /Bidló Gábor

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook