Agrárpénzek

Piac

Gabonapiaci elemzés: Jogos a pánik? avagy rally üzemanyag-utánpótlás nélkül?

Október közepe a normális menetrend szerint a betakarítással telik, a napraforgó és a kukorica versenyez egymással, melyik mikor kerül a raktárba. Ahogy növekedik a betakarított mennyiség, úgy csendesedik el a piac és kialakulnak az árak, tükrözve a szezon jellemzőit.


fotó: 123rf

Ettől persze azért időnként el-el térünk és különböző okoknál fogva nem a várt módon alakul a helyzet. A világpiaci folyamatokról túl sok újdonságról nem tudok számot adni – az elemzések hol megerősítik, amit már eddig is tudtunk, hol egy kicsit megkérdőjelezik, de alapvetően a gabonafélék piacán a helyzet változatlan.

A búza esetében kicsit emelkedtek az árak a Fekete-tengeri térségben, idei szállításra 202 – 203 USD/to körül van eladói ajánlat 12,5 % fehérjetartalmú búzára, ami 3 – 5 USD/to-s emelkedést jelent. Egyéb származású áruknál sem különb a helyzet, ahhoz képest, ahol voltunk kb. 2 hete, ott állunk ma is.

A másik, a vételi oldalon főbb vevőinknél hasonló volt a helyzet – az észak-olasz piac egyik fő jegyzése a 11,0% fehérje tartalmú árura is emelkedett néhány EUR/to-val, míg a 13,0% fehérjetartalmú árué változatlan maradt. Ez érezhető itthon is, az exportra szánt tételek árszintje a vételi oldalon gyakorlatilag változatlan maradt és az eladási oldal mutatott némi hajlandóságot az árak csökkentésére.

A búza áralakulásánál sokkal izgalmasabb a kukorica és a napraforgó helyzete és főként itthon.

Az elmúlt két hét csapadékos időjárását sokfelől lehet nézni, de a mi szempontunkból csak egy pozitív oldala van: a talajok vízzel feltöltődtek és az őszi-téli időszakot úgy várhatjuk, hogy nem kell aszályos helyzettől félni. Persze ez is csak általánosságban igaz, ugyanis a meteorológiai térképek tanúsága szerint az észak-keleti régióban, főként Szabolcsban és Beregben a talajok vízzel telitettsége a mélyebb rétegekben még nem teljes.

Másutt viszont igen és ez eredményezett egy ideges hangulatot.

Az a kb. 100-120 mm csapadék, ami az elmúlt napokban lehullott, megakasztotta a napraforgó és a kukorica betakarítását és mindazok, akik októberre szerződtek, nehéz helyzetbe kerülhettek. Amint azt már oly sokszor hangoztatták, a kereskedőnek akkor is teljesítenie kell, ha nem terem meg az áru, vagy ha nem időben áll rendelkezésre. A felhasználó esetében hasonló a kényszer: a feldolgozó üzemet el kell látni alapanyaggal, arra nem lehet alapozni, hogy ’’majd biztosan lesz valahogy’’, a készletet időben rendelkezésre kell bocsájtani.

Most, hogy a betakarítás megállt, verseny kezdődött a már készen lévő áruért és teljesen érthető módon az akinek azonnal kell az áru, többet hajlandó illetve kénytelen érte fizetni, hiszen a kötbér vagy fedezeti vásárlás jellemzően többe kerülne. Ez indította el a belföldi áremelkedést és jutottunk oda, hogy szinten mindegy, mennyi lenne a ’’reális’’ piaci ár, a tényleges üzletkötések árszintjét már nem az határozza meg.

A címben feltett kérdésre ezért szerintem a válasz az, hogy nem jogos a pánik, hiszen 20-ától szárazabb periódus jön, ami kitarthat addig, amíg a betakarítás be nem fejeződik. Ez rendezheti a sorokat, a szállítások helyükre zökkennek és mindenki megnyugszik. Ennek eredménye, hogy a mostani árfelfutást követi a korrekció és a korábbi trendeknek megfelelő szinteken stabilizálódik megint a piac.

Ezek az áremelkedés irányába mutató mozgások azért is kelthetnek csalóka reményeket, mert azért ez jellemzően kisebb mennyiségre vonatkozik csak és majdnem mindig csak az azonnali „tűzoltásra” kell az áru.

Mindezek alapján most úgy látom, hogy a rally még tart egy-két napig és ha nem jön közbe semmi, akkor ahogy elfogy az üzemanyag, úgy lecsendesedik a piac és újra a nagyobb térségünkben jellemző helyzetet kell figyelembe venni.

Az elmúlt két hónap tőzsdei jegyzései is szépen mutatják a leírtakat, a Gabonaszövetség gyűjtése alapján készített grafikonon is jól követhető, hogy az azonos szállítási határidőre szóló magyar és európai jegyzések közötti áralakulás párhuzamos volt és nagyjából a két jegyzés közötti különbség is megegyezett egészen október közepéig.

(Azt meg már csak zárójelben jegyzem megi, hogy a MATIF jegyzésén mennyire jól kivehető a betakarításkori jegyzés és a későbbi jegyzés szétválása, még a mostani nem éppen rekordokat döngető európai kukorica helyzetben is jelentkezik a betakarítási nyomás. . . )

Ez tűnt el az elmúlt néhány napban és a budapesti novemberi jegyzés 10,-EUR/to-s emelkedésével egyidejűleg a párizsi jegyzés inkább csökkent, semmint erősödött volna. Ennek következményeként a két jegyzés között különbség 10 EUR/to körülre csökkent.

A márciusi szállítási határidőre szóló árszint csak kisebb mértékben erősödött és így a különbség is közel maradt a jellemző 20,-EUR/to-s szinthez. Ha a korrekció lehetőségét elfogadjuk, belátható, hogy a mostani árszintekhez képest mintegy 5 EUR/to-s vagy 1500 Ft/to-s árcsökkenés reálisan várható itthon a márciusi határidő esetében, míg akár 7 – 8 EUR/to-s csökkenés sem kizárt a novemberi áraknál. Ez azt eredményezheti, hogy a mai 46.500,-Ft/to-s jegyzés gyorsan leeshet 44.500,-Ft/to alá a tőzsdén és ezt követheti a márciusi jegyzés is.

Mindezek alapján a véleményem, hogy a tendencia nem változott meg egyelőre, továbbra is a nemzetközi értékesítési lehetőségek fogják befolyásolni az itthoni árszinteket. Reméljük, hogy nem áll elő a 2012-es vagy 2013-as évekhez hasonló helyzet és a betakarított kukorica és napraforgó egészséges lesz és nem lesz minőségi és mennyiségi akadálya sem az értékesítésnek és a feldolgozásnak.

agrotrend.hu / Bidló Gábor

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés