Agrárpénzek

Piac

Kivárnak az értékesítéssel a termelők

Január elején emelkedhet a gabona ára, de nagyobb drágulásra nem lehet számítani a piacon.


fotó: 123rf

Egyelőre kivárnak a hazai termelők a gabona értékesítésével, a belpiacon eladott tételek mellett – amelyeket a malomipar és a takarmánygyártók vásárolnak fel – befagyott az értékesítés. Elsősorban az export stagnál, az árak ugyanis olyan alacsonyan vannak, amilyen szinten a gazdálkodóknak nem éri meg túladni termékükön – hívta fel lapunk figyelmét Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára. A szakember szerint a termelők oldaláról egyelőre biztosítottak a tárolási kapacitások, így nem szorulnak rá az értékesítésre.

A termelők többsége nyilván arra vár, hogy emelkedjenek az árak. Ugyanakkor a jelen helyzetben a szakember szerint szinte semmi sem indokolja a nagyobb mértékű áremelést. Itthon is és világszinten is három egymást követő jó éven vagyunk túl, aminek köszönhetően mindenhol magasak az árukészletek, stabilitás van a piacon. – Nem nagyon látni jelét annak, hogy nagyon emelkednének az árak – mondta Pótsa Zsófia. Szerinte legkorábban tavasszal várható némi pezsgés a gabonapiacon.

A takarmánykukorica jegyzése a Budapesti Árutőzsdén tonnánként 46 369 forinton állt decemberben, ami jelentősen elmarad az augusztusi lejáratra szóló – tavalyi készletek terhére kötött – jegyzés 51 ezer forint körüli szintjétől. A takarmánybúza esetében a tőzsdei átlagárak decemberben 46 819 forinton álltak, ez az előző hónaphoz képest közel 900 forintos növekedést jelent. A malmi búza ára ugyanakkor csökkent, a novemberi 50 943 forint után már csak néhány forinttal haladta meg az ötvenezret a jegyzés decemberben. A búza és a kukorica jegyzése a chicagói árutőzsdén december első felében enyhén emelkedett, a nagyobb áremelést ugyanakkor a várhatóan rekordmértéket öltő árukészletek akadályozták.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook