2021.07.27., kedd , Olga, Liliána

Árutőzsde

2016. szeptember 12. hétfő • 12:17

Korrigált a búza ára, de nem kapkodnak utána

Az USA agrárminisztériuma (USDA) mellett a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) is rekord volumenű, 743 millió tonna búza betakarítására számít világszerte a 2016/2017. gazdasági évben, ami az egy évvel korábbi termést 7 millió tonnával haladná meg. Tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint a felhasználás ebben a szezonban sem fogja felülmúlni a termelést, a tartalékok soha nem tapasztalt szintre, 229 millió tonnára duzzadhatnak.

Az IGC tájékoztatása szerint az Európai Unió idei búzakibocsátása a 2015. évihez képest 9 százalékkal, 145 millió tonnára csökkent. Ezzel szemben Oroszországban 15 százalékkal, 70 millió tonnára, az USA-ban 13 százalékkal, 63 millió tonnára, Kanadában 9 százalékkal, 30 millió tonnára bővült a termelés. Noha Ukrajnában korábban az őszi vetés körüli problémák (szárazság, késői vetés) miatt jelentős terméskiesésre számítottak a szakértők 2016-ban, az enyhe tél és a búza fejlődése szempontjából kedvező tavasz után jelentősen javultak a kilátások. Így a fekete-tengeri országban a 2015. évinél mindössze 3 százalékkal kevesebb, 26,5 millió tonna búzát arattak a gazdák.

A búza fronthavi jegyzését az augusztus végi erőteljes árzuhanást (133 dollár (USD)/tonnára) követően 137 dollár/tonnáig felfelé korrigálták a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 2016. szeptember első napjaiban. Ehhez hasonlóan változott a termény párizsi jegyzése (Euronext/MATIF) is: 155 euró/tonnáról 158 euró/tonnára erősödött. Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában közel egy hónap szünet után augusztus 30-tól újra kereskednek a malmi búzával. A szeptemberi jegyzés hamar, két nap után kifutott, 41 000 forint/tonna szinten. A decemberi szállítású termény ugyanennyiért volt elérhető a jelzett időszakban.

Augusztus 31-én 39 300 forint/tonna szinten került kivezetésre a takarmánybúza szeptemberi jegyzése, és a távolabbi határidőkre egyelőre sem vételi, sem eladási ajánlat nem érkezett. Magyarországon átlagosan 40 ezer forint/tonna körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési, 36 ezer forint/tonna áron a takarmánybúzával az AKI PÁIR adatai szerint augusztus utolsó hetében. Előbbi 18 százalékkal, utóbbi 20 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakának árát.

agrotrend.hu / AKI

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.