2019.06.17., hétfő , Laura,Alida

Árutőzsde

2017. június 25. vasárnap • 12:35

Növekvő félelmek - emelkedő agrárárak – hétvége lehűléssel

A hét első napjaiban az időjárás-piac fűtötte a kedélyeket, képletesen is és ténylegesen is. Az Európa nyugati felét is érintő, forró száraz időjárás a korai kalászosok betakarításának idő előtti kezdését eredményezte és az őszi kalászosok mennyiségi és minőségi romlásának veszélyét vetette fel.

A félelmek az árak emelkedésében nyilvánultak meg, a múlt pénteken kezdődött erősödés hétfőn-kedden intenzíven folytatódott, majd a hét második felében mintha mi sem történt volna, véget ért. Ahogy jött a lehűlés, úgy csökkent a félelem és a korábbi vevők helyét felváltották az eladási ajánlatok.

Hasonló folyamat játszódott le szinten minden terméknél – annyi kiegészítéssel, hogy a bizonytalanság a párizsi tőzsdén a kukorica esetében a forgalom jelentős visszaesésében is megnyilvánult, míg a búza és a repce forgalma a korábban megszokott szintre került vissza a hét vége felé.

A napi ársávok szűkűlése is mutatja a kivárásos taktikát - volt olyan nap, amikor 1 EUR/to-s sávon belül mozogtak csak a jegyzések, míg máskor a 2 -3 EUR/to-s sáv a megszokott.

Az árak alakulását a jegyzéseken túl a konkrét fizikai üzletek alakulása is jellemezte. Érdekes helyzet volt a heti egyiptomi búza vételi tender, amikor is az egy héttel korábbi eredmények alapján a piaci várakozás az orosz eladásokkal számolt, ezzel szemben a román eladói ajánlatok voltak a legjobbak – igaz csak az ukrán mögött. A három, egyenként 60.000 tonnás tételből így kettő romániai kikötőből, egy Ukrajnából hajózhat majd el július végén. A származási országok között ismételten nem volt versenyképes a francia áru a magasabb fuvarköltségek miatt, bár az eladó csökkentette korábbi ajánlatát. Az orosz kínálat várhatóan valamennyit késni fog, ez is közrejátszhatott abban, hogy a mostani eladói ajánlat magasabb volt a korábbinál.

Összességében azonban a búza ára a héten a nemzetközi piacokon nem felfelé mozdult el, hanem inkább csökkent, de legalábbis tartott maradt.

A szokásos áralakulást feltüntető grafikonunk utolsó értéke a péntek kora délutáni jegyzés – egyelőre a tegnapi záróárak körül táncolunk:

Itthon az árpa viszi a prímet – ahogy megkezdődött a betakarítás, jöttek a hírek: magas a hektolitersúly, jó a minőség. A mennyiségre már inkább térjünk vissza kicsit később - mondják a partnerek és hogy megint másutt is hasonló a helyzet, a francia betakarításról szóló jelentések is szinte ugyanezt a helyzetet írják le. Az árak alakulásában már más a helyzet: míg a francia piacon inkább a tartott szint volt jellemző, addig

itthon az árpa kínálati árak folyamatosan mennek felfelé és van, aki el is fogadja.

A fuvarpiac és a vételi ajánlatok kínálata alapján nem igazán érthető ez, de mindenki más lapokkal játszik…

A búza várható helyzete is sokszor volt téma a héten. Volt olyan nap, amikor egész délelőtt szakadt az eső -mármint ott, ahol voltam és az ottani gazda azt mondta, ez a jó, kell az eső, nyugodt volt. 100- 200 km-el arrébb viszont a kényszerérésről és a búzák felsüléséről beszélgettünk és a termelő nagyon nem volt jókedvű…  Meg is torpant az értékesítés, az előre-eladások lefagytak. Eközben a budapesti tőzsdén is ezt tükröző -a híradásokban és a tőzsde közleményei alapján egyébként „titkosított”- vételi ajánlatok kerültek fel. Takarmánybúzát kerestek 41.500,-és 41.700,-Ft/to-s áron, és az árpa vételi ajánlata is elmozdult, már 36.200,-Ft/to-s áron lett volna vevő, igaz eladó csak 39.500,-Ft/to-s szinten jelentkezett. Az egy héttel ezelőtti helyzethez képest ezek az árindikációk közel 2.000,-Ft/to-val állnak magasabban, jelezve a helyzetet.

Az új termésre vonatkozó bizonytalanságot mutatja a kukorica jegyzésének erősödése is.

Érdemi forgalom és növekvő nyitott kötésállomány mellett emelkedett a novemberi jegyzés, a mai kereskedést 46.500,-Ft/to-s elszámolóáron zárta a tőzsde, ami egy hét alatt 2.200,-Ft/tos-emelkedést jelent.

Hogy meddig tarthat az emelkedés és hol lesz a teteje, nehéz kiszámolni. Az itthoni helyzet sok tekintetben eltér az össz-európai kilátásoktól és bár az európai várható termésmennyiségeket is csökkentik az előrejelzések, összességében azért még mindig jobb a helyzet, mint volt egy éve…

Összegezve az elmúlt éveket és a 2017/18-as szezon legfrissebb adatait (pl. franciaországi csökkenés) au EU28 két fő gabonájának termelése az alábbi ábra szerint alakult:

A legalsó vonal is 5 év átlagát mutatja, így nem látok okot arra, hogy a jelenlegi helyeztben komoly visszaesésről beszélhessünk. A 2014/15-ös rekordévtől eltekintve búzából is kukoricából is elfogadható eredmények várhatóak szűkebb régiónkban és ez szerintem megakadályozza, hogy jelentős áremelkedés induljon be és érdemes legyen várni a majdani jóval magasabb árakra.

Az aszály kialakulása befolyásolhatja még ezeket a becsléseket és tényleg „elszállhatnak” az árak, de én továbbra is inkább azt tartom jónak, ha jó termés mellett van átlagos ár, semmint ne legyen mit eladni, bár azt drágán tehetnénk meg.

agrotrend.hu / BG. 

Fókuszban
Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

Több, mint száz falu halt ki a forróság és az aszály miatt

A példa nélküli hőség soesem látott mértékű szárazsággal jár, ...

Szakmakóstoló hét agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

"Szakmakóstoló hét" agrárszakma népszerűsítő rendezvénysorozat gyermekeknek

A tervek szerint a köztestület hosszú távon olyan

Naturások figyelem!
Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Naturások figyelem! Figyelni kell a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások betartására

Mire figyeljünk a NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások ...

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.