A piaci hírek közül az északi félteke időjárása az egyik meghatározó és most a kezdeti negatív hangulatot inkább enyhén bizakodó váltotta fel, miután az előrejelzések szerint nem várható jelentős károsodás az őszi búzavetésekben. Legalábbis egyelőre a már ismert időjárási előrejelzések alapján csak Oroszországban és Kelet-Ukrajnában várható szibériai hideg, de a szakértők szerint a hótakaró elegendő, hogy megvédje a vetéseket.
Nálunk ez kevésbé mondható el, emiatt többen is arra várnak, hogy
a tavaszi időszakban jelentősebb kifagyással kell majd számolnunk.
Ebből egyenesen következik, hogy a belső árszinteknek is emelkednie kell – de ez a vélemény figyelmen kívül hagyja, hogy a készletek nagysága miatt értékesítési nyomás alakulhat ki, ami pont ellenkező hatással van.
A tényleges fizikai piaci árak alakulásánál folytatódott a Fekete-tenger-i térségben elkezdődött áremelkedés. Az elmúlt másfél-két hónapban összesen közel 7 USD/to-val ment feljebb az egyiptomi tendereken értékesített tételek árszintje. A legutóbbi eredmények már 190-192 USD/to FOB induló orosz kikötői árszintről szólnak és a fuvarok ezzel párhuzamos emelkedése mindösszesen közel 10 USD/to-s áremelkedést eredményezett. A következő tenderen ez a folyamat lehet meg fog torpanni, a korábbi eladások nagy volumene és a szállítási lehetőségek lassulása miatt most ukrán ajánlat nem volt, pedig azok általában 1-2 USD/to-val alacsonyabbak szoktak lenni.
Az egyenletes - magas - minőség magasabb bevételt hoz – fotó: 123RF
Mindezek mellett a román ajánlatok sem voltak eredményesek, kérdéses a romániai termelésből mekkora árualap áll még ténylegesen rendelkezésre és mekkora az a hányad, ami már importból megy a romániai kikötők felé. Ez utóbbiak között lehetnek magyar származású tételek, ami számunkra majd (talán) február végi, márciusi érdeklődést jelenthet.
A rövidebb távú értékesítési lehetőségek árszintje viszont egyelőre nem valószínű, hogy jelentősen emelkedjen, ahogy szokott lenni a szezon második felének elején, jönnek elő a kisebb-nagyobb tételek és a legtöbb ajánlat a 43.000,-Ft/to körüli szinten van az eladó telephelyén gépkocsira rakva. Az árak korrekt ismeretéhez és összehasonlíthatóságához az is hozzátartozik, hogy ezek a tételek általában nem a hibátlan, homogén malmi búza minőségű tételek, hanem inkább a 11,0%-os fehérjetartalmú és 24-25% sikértartalmú búza és a 12,5%-os fehérje mellett 28%-os sikért is tartalmazó búzák valamiféle keveréke. Akiknek független minőségellenőr által igazoltan jó minőségű, egyenletes áruja van, azok kérik és valószínűleg
meg is kapják a 45.000,-Ft/to körüli árat.
Ez a szezon is rámutat arra, hogy a minőség ismerete igenis nagyobb árbevételt hoz, főleg, ha az áru egyenletes minőséget tud biztosítani.
Az áralakulás ábrája is mutatja az elmondottakat és most már az új termésű jegyzéseket is fel fogom tüntetni, lehessen követni, hogy alakul az ó- és az újtermésű piac egymáshoz képest.
A kukorica iránti kereslet az elmúlt napokban eléggé érdekesen alakult. Az ábrán is látszik, hogy a márciusi jegyzés elég határozottan emelkedett és míg a múlt héten ezt vehettük korrekciónak is, most már úgy látom inkább a december elején kezdődött tendencia folytatódása van napirenden. A fizikai piacokon is érzékelhető volt a hét elején ez a mozgás, de azzal a kiegészítéssel, hogy elsősorban a későbbi, májustól kezdődő szállításra vonatkozóan. A közeli szállítási határidőkre szóló eladói ajánlatok új kötésekkel nem realizálhatóak, a korábbi szerződések árszintje viszont adott már. A főbb piacainkon a jegyzések 3-4 EUR/to-s emelkedéséből inkább csak 1-2 EUR/to volt érzékelhető és ezt egyelőre a belföldi árszintek nem is tudták érdemben követni.
A további időszakot is ez az elhúzódó szállítási ütemezés határozhatja meg,
a tényleges fizikai piaci árakban továbbra sem várok emelkedést.
Azt is figyelemre méltónak tartom, hogy az ó- és az újtermés közötti árkülönbség is csökkent – a kukoricánál el is tűnt – és mivel ennek most még nincs tényleges fundamentális oka, egy, a várakozások által mozgatott piacról van szó, ami azt sugallja: nem hisz a piaci szereplők egy jelentős hányada abban, hogy az általános kereslet-kínálati helyzetben változás következzen be.
agrotrend.hu / BG