Élelmiszergazdaság

Piac

A drágább tojás miatt főhet a vásárlók feje

Jócskán megnőtt a tojás ára az elmúlt hetekben a hazai piacon. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az étkezési tojás csomagolóhelyi ára augusztus közepén megközelítette a darabonkénti 27 forintot, ami több mint 12 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest.

A legjelentősebb drágulás a közepes méretű, M-es tojás esetében volt: itt az árak 13 százalékkal, 28 forintra nőttek darabonként – írta a Magyar Nemzet. A legnagyobb méretű, L-es tojásért kilenc százalékkal többet, 32 forintot fizettek a termelőknek.

A drágulás a fogyasztói árakon is meglátszik. A piacokon országszerte augusztus közepén jellemzően 37–45 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába a tojás darabonként. Egy évvel korábban ugyanakkor még bőven negyven forint alatt voltak az árak a legtöbb hazai piacon.

Fotó: pikist.com

A tojásárak emelkedése nem csupán hazai jelenség, szinte az egész Európai Unióban drágábban kapható idén nyáron a kedvelt alapanyag. Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben 2020 első harminchárom hetében hat százalékkal fizettek többet a termelőknek az átadott tojásért a csomagolóüzemek.

A dráguláshoz minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy az idén a közösség több országában, így hazánkban is megjelent a madárin­fluenza. A járvány ugyan kisebb pusztítást végzett, mint két évvel korábban, de a termelést így is visszafogta az egyes országokban.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés