2022.08.11., csütörtök , Zsuzsanna, Tiborc

Élelmiszergazdaság

2022. augusztus 04. csütörtök • 09:15

A globális búzafogyasztás az elmúlt évtizedek legnagyobb mértékű csökkenése felé tart

A világ búzafogyasztásának visszaesése minden bizonnyal jócskán meghaladja majd az Egyesült Államok által jósolt mértéket, a rekordárakat és a hiányt számos országban alternatív élelmiszerek fogyasztásával próbálják orvosolni.

A globális búzafogyasztás az elmúlt évtizedek legnagyobb mértékű csökkenése felé tart: a háború miatt kialakult rekordinfláció arra kényszeríti a fogyasztókat és a vállalatokat, hogy kevesebbet használjanak, valamint olcsóbb alternatívákkal próbálják azt helyettesíteni, a növekvő élelmiszer-ellátási bizonytalanság közepette – számolt be a Reuters nemzetközi hírügynökség. A megemelkedett búza árakkal a fogyasztók 2022 második felében szembesülhetnek, a legtöbb búzát importáló országban a néhány hónappal korábban olcsóbb áron beszerzett készletek még kitartottak, azonban a búza árának májusi évtizedes csúcsa már áthárításra fog kerülni. Elemzők szerint a július és december közötti globális búza fogyasztás öt és nyolc százalékkal csökkenhet az egy évvel ezelőttihez képest, ez az előrejelzés jóval magasabb, mint az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által becsült egy százalékos visszaesés.

„Az emberi fogyasztásra szánt búza kereslete a világ kulcsfontosságú importáló országaiban lassult“ – mondta Erin Collier, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének közgazdásza. Hozzátette,„a magas árak fokozták az élelmezésbiztonsági aggodalmakat Ázsia és Afrika egyes részein, ahol az országok nem képesek elegendő ellátást biztosítani a nemzetközi piacról”.

Fotó: wikimedia

 

Az érintett országokban jelenleg milliók tapasztalják meg a növekvő élelmiszerköltségekkel együttjáró létbizonytalanságot, ami az Európába való migrációt is felerősítheti.

A búza irányadó határidős jegyzései idén 40 százalékkal emelkedtek, márciusban pedig rekordmagasságba ugrottak. Bár ezen a téren az utóbbi időben tapasztalható csökkenés, a közvetlen árak továbbra is magasak.

A Fekete-tengeri régióból származó búzaszállítmányokat tonnánként jelenleg 400-410 dollár között jegyzik, beleértve a Közel-Keletre és Ázsiába történő szállítás költségeit. Az árak ugyan csökkentek a néhány hónappal ezelőtt elért tonnánkénti 500 dollárhoz képest, de továbbra is jócskán meghaladják a tavalyi 300 dolláros átlagot.

„A búzakészletek még mindig rendkívül szűkösek” – mondta Ole Houe, a sydney-i IKON Commodities brókercég szakértője. Hozzátette,  “Nem tudhatjuk, hogy pontosan mennyi búza fog kijönni a Fekete-tenger térségéből, és más exportáló országokban kedvezőtlen az időjárás.“

A búzaimport problémájával küzdő országok közé tartozik Jemen, Dél-Szudán, Szudán, Szíria, Etiópia, Afganisztán és Srí Lanka – mondta Erin Collier a Reutersnek.Indonéziában – mint a világ második legnagyobb búza vásárló országban – a fogyasztás már az év első öt hónapjában is csökkent, az ellátási lánc további drágulása miatt pedig a közeljövőben  további visszaesés várható.

Rohamos drágulása miatt az eddig nélkülözhetetlen gabonát több országban is alternatív élelmiszerekkel próbálják helyettesíteni: Indonéziában a tésztagyártó vállalatok a rizs felhasználását kezdték növelni, míg Brazíliában a búza termékek helyébe szezonális élelmiszerek – például a tápióka – léptek.

Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta visszaesett ukrán gabonaexport leginkább az elsőszámú felvásárlónak számító Észak-afrikai és Közel-keleti országokat érintette érzékenyen, mivel kénytelenek voltak jóval magasabb áron szállító országoktól – mint például Németország vagy Franciaország – búzát beszerezni.

Reménykedésre adhat okot az Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ között múlt héten megkötött megállapodás, aminek értelmében újraindulhat az ukrán gabonaexport. 

Az első gabonaszállító hajó, amely hétfőn indult el Odesszából, a fedélzetén mintegy 26000 tonna kukoricával, kedden érkezett meg az Isztambuli kikötőbe, ahonnan a biztonsági átvizsgálás után tovább indulhat a libanoni Tripoliba.

agrotrend.hu / hirado.hu

Agrárállások
  • Legfrissebb állásajánlatok
Közösség

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.