Hírek

A hazai élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat

5 ezer vállalkozás, 33 szakágazat, 90 ezer alkalmazottal állít elő élelmiszert és italt a vásárlók számára.

Az élelmiszeripar kiemelkedő stratégiai ágazat, melynek fejlesztése komoly felelősséget jelent számunkra – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, Budapesten.


Fotó: Pelsőczy Csaba

Az élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben közel megduplázódott, a sikernek pedig elengedhetetlen része a kiváló minőségű magyar alapanyag – mondta a miniszter. Arról is beszélt, hogy a közepes és nagyvállalatok által előállított termékek képesek visszaszerezni és megtartani a hazai piacokat, sőt exportalapot jelentenek a külpiacokon is.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a 2014-2020-as támogatási időszakban, több nemzeti forrású támogatásra is adhattak be kérelmet – ilyen volt a Nagyvállalati Beruházási Támogatás, illetve a Beruházási Ösztönzési Célelőirányzat kerete – valamint a GINOP programok is segítették a vállalatokat. Ezeknek is köszönhetően 2014 óta az élelmiszeriparba áramlott támogatások értéke mára már meghaladta a 300 milliárd forintot.

A támogatások pedig jelentősen hozzájárultak az export dinamikus bővüléséhez, azaz az ágazat javuló eredményeihez.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszeriparban nyilvántartott közel 5 ezer vállalkozásból csak alig ezer végez exporttevékenységet. Az exportpiacra történő kilépésnek ugyanis alapfeltétele a nagy mennyiségű, homogén árualap. Az exportáló vállalatok által realizált árbevétel jelentős, sőt folyamatosan nő, már megközelítette az 1300 milliárd forintot. Az élelmiszeripar árbevételének több mint 30 százaléka exportból származik.

A legtöbb exportárbevétel a húsiparban, az állateledel-gyártásban és a zöldség-gyümölcs feldolgozásban jelentkezik.

A hazai élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat: 5 ezer vállalkozás, 33 szakágazat, 90 ezer alkalmazottal állít elő élelmiszert és italt a vásárlók számára.

Ma már a vásárlók jelentős része hajlandó akár többet is fizetni a magyar eredetű áruért – mondta a konferencián Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Egy friss reprezentatív felmérés szerint két, tulajdonságaiban megegyező, azonos áru termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja,

 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.

A 170 cég csaknem 4000 terméke által használt Magyar Termék védjegyrendszert működtető társaság vezetője szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Ebben az Agrárminisztérium és a cég között fennálló több éves együttműködés is kiemelt szerepet játszik. Közös céljuk felhívni a fogyasztók figyelmét a hazai termékek megkülönböztetésére létrehozott védjegyekre, a magyar élelmiszerek vásárlásával járó előnyökre.

Benedek Eszter a konferencián beszámolt arról is, hogy a védjegyrendszert a tervek szerint továbbfejlesztik, bevezetnek egy Kiváló Termék védjegyet, amely a termékek kiemelkedő minőségét tanúsítja. Ezen felül létrehozták az ÖKOligikus védjegyet is, amelyet azok az áruk kapnak, amelyekkel a gyártók és forgalmazók csökkentik a környezetterhelést.

agrotrend.hu / AM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook