Élelmiszergazdaság

Piac

A húsvét akár családi grillezéssel is eltölthető lehet

Nem kötelező ingerszegény programmá silányítani az otthoni húsvétot, amely a magyaroknál együtt jár a díszesen terített asztalra kerülő tipikus ünnepi fogások elkészítésével és közös elfogyasztásával.

Az idei már a második évünk, hogy a koronavírus-járvány miatt „otthon maradós” lesz a húsvét, mert a megfontolt családok eltekintenek a rokonlátogatásoktól, a hagyományos vendégeskedéstől, és csak szűk körben, háztartáson belül tartják meg az április eleji ünnepet. Nem kötelező azonban ingerszegény programmá silányítani az otthoni húsvétot, amely egyébként a magyaroknál együtt jár a díszesen terített asztalra kerülő tipikus ünnepi fogások, sütemények, tavaszidéző finomságok elkészítésével és közös elfogyasztásával – írja a Magyar Nemzet.

fotó: pxhere.com

A szerencsésebbek például a saját kertjükben vagy a tágas teraszukon, de akár a kisebb emeleti erkélyen is a húsvéti hosszú hétvégén távoli vagy tipikus hazai tájakon tett nyaralásaikat idézhetik fel azzal, hogy akár online kapcsolatba lépve a rokonokkal, barátokkal, közös grillezést tartanak a szabad ég alatt – ki-ki a saját otthonában, mégis együtt. A jó idő beköszöntével ugyanis a grillszezon is kezdetét vette, vagyis a járvány miatt eddig kényszerűen a beltérre korlátozódó közös főzések, étkezések kiköltözhetnek a szabadba.

Simon László, a Sage termékmenedzsere több hasznos tanácsot gyűjtött össze az ünnepi és a nyári grillezésekhez.

Érdemes tudni, hogy eleve nem igényel nagy előkészítést a házi sütögetés akkor, ha valaki kontaktgrill készüléket használ, hiszen ezzel az elektromos eszközzel füst- és károsanyag-mentesen, de élményszerűen lehet grillezni. – Egy kontaktgrill kis helyet foglal, a hússzeletek oldalai viszont egyszerre süthetők vele, míg kinyitva, előre beállított hőfokon, időzítéssel süthetünk is egyszerre húsokat, halakat, zöldségeket, gyümölcsöket – mutatott rá a szakértő.

Tanácsa szerint sütés előtt javasolt időben kivenni a hússzeleteket a hűtőszekrényből, hogy visszanyerjék természetes szerkezetüket. A felengedés során keletkező nedvességet lehetőleg ne csapvíz alatt távolítsuk el, hanem itassuk fel egy konyhai papírtörlővel – sorolta Simon László, aki azzal folytatta, hogy sütés előtt javasolt húspáccal előkészíteni a szeleteket, amely egyfelől karakteres ízvilágot teremt, másfelől kicsit megpuhítja őket.

Sütögetés közben a húshoz kizárólag hőálló műanyag/szilikon anyagú húscsipesszel nyúljunk, hogy elkerüljük a grill-lapok megkarcolását – szól az újabb intelem. Azért sem jó a hússzeletek villával történő forgatása, mert úgy felsérthetjük a húskérget, így például a steakben lévő értékes levek kifolyhatnak. Fontos lehet még, hogy grillezés után lehetőleg pihentessük a húst egy ideig, és csak ezt követően tálaljuk fel.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook