Hírek

A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programban 1457 vállalkozás kapott támogatást

Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.

A tárcavezető kiemelte, hogy a nyolcmilliárd forint keretösszegű program forrásaiból az élelmiszeripar szereplői a foglalkoztatottak alapján vehettek igénybe munkahelyek megőrzését segítő támogatást – írja honlapján az Agrárminisztérium. A kérelmet benyújtó nagyvállalatok számára feltétel volt, hogy a támogatási összeg tíz százalékának megfelelő értékben adományozzanak termékeikből a rászorulóknak. A Karitatív Tanács tagszervezeteivel december 31-ig adományozási megállapodást kötött vállalkozások és nagyvállalatok ezzel jó példát mutatnak a nélkülözők megsegítésére – tette hozzá a miniszter.

Fotó: Fekete István

Emlékeztetett, hogy a programban résztvevőknek az adományozási megállapodást február 15-ig kell megküldeniük a Magyar Államkincstárnak. Hozzátette, hogy az év első hetéig a 94 kötelezett adományozó közül 46-an már beküldték a szerződést a Magyar Államkincstárnak. Ezek közül 26 vállalkozás kötött adományozási megállapodást közel 82 millió forint értékben a Karitatív Tanács tagjaival. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében az Agrárminisztérium 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot indított a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői számára. A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott program célja, hogy Magyarország élelmiszerellátási biztonságát fenntartsa, megerősítse a termelési kapacitásokat, ezzel megvédje a munkahelyeket. Hozzátette, hogy a 12 meghirdetett intézkedésre több mint 35 ezer kérelem érkezett.

Fotó: Fekete István

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt tíz évben a kormány fő szempontja az volt, hogy munka alapú társadalmat építsen ki, mert nem szeretett volna visszatérni a 2010 előtti időszakhoz, amikor sokan segélyekre rendezkedtek be. Emlékeztetett, hogy a Karitatív Tanács veszélyhelyzet idején átalakul Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsá. Tavaly február óta ez a tanács kiemelkedő, ugyanakkor kiegészítő munkát végez a rászoruló emberek segítésével, különböző módon, más-más lehetőségeket megragadva. A tanácsban a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet dolgozik a Magyar Vöröskereszttel kiegészülve – folytatta. Elmondta, hogy a békeidőben Karitatív Tanácsként működő szervezet 2010 után átlátható feladatot kapott a kormánytól, ennek során természeti és ipari katasztrófák során, valamint a migrációs válság ideje alatt is segített a rászorulókon.

Tóth József Péter, a Lipóti Pékség Kft. és a Lipóti Sütőipari Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő  programban közel 42 millió forint támogatást kapott a két cég, így 4 millió 250 ezer forint értékű adományt adnak a Katolikus Karitásznak, termékekben. Hozzátette, hogy a két cég együttesen mintegy négyszázötven embert foglalkoztat, akiknek a munkahelye megmaradt. A nyilvános céginformációs adatok szerint a Lipóti Pékség Kft. 2019-ben 3,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 800 millió forinttal többet, mint az azt megelőző évben. Adózott eredménye 365 millió forint volt, 306 millió forinttal több, mint 2018-ban. A Lipóti Sütőipari Kft. 4,7 milliárd forint nettó árbevételt ér el 2019-ben, 907 millió forinttal többet, mint 2018-ban. Adózott eredménye 340 millió forint volt, 111 millió forinttal több, mint az előző évben.

Fotó: Fekete István

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket támogatnak a Lipóti Pékség által a program részeként nyújtott felajánlásból.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook