Élelmiszergazdaság

Piac

A tojástermelők nem nyertek a húsvéttal

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan.

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan – írta a Világgazdaság.

Sokat esett a tojás ára, ami az ünnepek után kimagasló mértékben emelkedhet – fotó: pixabay.com

Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke szerint az alacsony árszint annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után – amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott – helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a tojástermelők érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben.

A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27-30 forint közötti árak 28-31 százalékos áruházi akciókat jelentenek.

A Tojásszövetség alelnöke elmondta, hogy jelenleg az önköltséget ugyan még kitermelik, de félő, hogy a húsvét utáni időszakban, amikor jelentősen csökken a kereslet, az árak tovább esnek, így a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők. Ezért félő, hogy sokan nemcsak csökkentik a termelést, hanem fel is hagynak vele.

agrotrend.hu / Világgazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés