Élelmiszergazdaság

Piac

A türelem és a szeretet teheti naggyá az egri bort

Lőrincz György szerint sok kihasználatlan lehetőség van az egri borvidékben, de a tudatos és elhivatott munka áttörést hozhat.

Egert Burgundia mellett szokás emlegetni, a földrajzi elhelyezkedése ugyanis nagyon hasonlít a két területnek. Persze az óceántól való távolság Eger esetében jóval nagyobb – írja az infostart.hu.

Az egri bor világszerte ismert és még nagyobb lehetőségeket rejt magában – fotó: pixabay.com

"Az az elegancia, ami megvan Burgundiában, meglehet az egri borban is. Azt nyilvánvalóan nem szabad elfelejteni, hogy több évszázad hagyománya öröklődött kint, Franciaországban, itt pedig 25 év, mostanában" – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lőrincz György borász, az Egri Borút Egyesület elnöke, a St. Andrea pincészet birtokigazgatója.

A borász azonban egy másik borvidékhez is hasonlítja az egrit, méghozzá Rhone-hoz, ahol ugyanúgy sok szőlőfajta van, és még egyhez, Piemonthoz, ahol ugyanolyan dinamikusan zajlik a borkészítés.

"Hihetetlen tartalékok vannak ebben a vidékben" – tért rá Egerre, ami szerinte hamarosan elő is fog jönni, és biztos benne, hogy lehengerlő módon. Hogy eddig miért nem jött ki Egerből az a bizonyos lehetőség, arról Lőrincz György úgy véli, korábban nem volt meg hozzá a türelem és a szeretet:

"Egy közösségről, termelői közösségről beszélünk, elengedhetetlen, hogy ott legyen közöttünk. Ezen belül egymást bátorítva, segítve, tapasztalatainkat megosztva építsük a dolgainkat. Nyilván mindenki a maga portáján igyekszik a legjobbat tenni, de segítsük egymást, és akkor meg is tudjuk fogalmazni a jó üzenetet.

Van egy csomó jó példa erre Egerben is már" – tette hozzá a szakember, aki szerint az új generáció is példát mutat azzal, hogy havonta tapasztalatot cserél; de ezt folyamatosan kell művelni.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés