Élelmiszergazdaság

Piac

Átfogó ellenőrzés az élelmiszer láncolatban

Április 22-én véget ért a hazai élelmiszerlánc átfogó, tavaszi szezonális ellenőrzése. A szakemberek egy hónap alatt 3484 vizsgálatot folytattak le élelmiszer-előállító, élelmiszer-forgalmazó, illetve vendéglátóhelyeken, országszerte.

A feltárt szabálytalanságok 126 esetben kisebb súlyúak voltak és csaknem azonos számban (127 esetben) fordultak elő olyan jogsértések, melyek mintegy 8,9 millió forint összegű bírság kiszabását vonták maguk után – írja a NÉBIH.

Az ellenőrzés-sorozat országszerte tartott – fotó: pixabay.com

Országszerte március 25-től április 22-ig tartott a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése. A hagyományos tavaszi vizsgálatot Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el, ezt követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei végezték el. A kiterjedt ellenőrzés-sorozat kiemelten a szezonálisan népszerű termékekre, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyekre irányult.

A hatósági szakemberek összesen 3484 létesítményt vontak ellenőrzés alá, melynek során majdnem azonos számban tártak fel kisebb, illetve nagyobb mulasztásokat, 16 esetben pedig a tevékenység korlátozására is szükség volt.

Súlyos szabálytalanságra 127 esetben derült fény, a velük összefüggésben kiszabott bírság 8 857 952 forint. Kisebb, csak figyelmeztetésre okot adó kihágás 126 esetben fordult elő. A tavalyi év azonos időszakával összevetve a figyelmeztetéssel zárult ellenőrzések aránya nőtt, bírság kiszabására az előző évihez hasonló gyakorisággal került sor.

A felkeresett helyszíneken az előző évhez képest valamivel több higiéniai hiányosság (3,1%) adódott, de nagyobb arányban fordult elő probléma a termékek minőségével és összetételével (3,6%) kapcsolatban. Sajnos romlott a vizsgált élelmiszerek nyomon követhetősége is (3%), amire különösen a piaci, vásári értékesítés kapcsán volt példa.

A tavalyihoz hasonlóan alakult a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya: a megvizsgált 18 261 tételből 306 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre, az érintett termékek értéke meghaladja a 2,2 millió forintot.

Az élelmiszerlánc egy évtizede tartó, tudatos ellenőrzésének tavaszi fordulója 2019-ben néhány pozitív tapasztalatot is hozott: mérséklődött például a lejárt termékek aránya (0,7%), továbbá 2017 óta harmadára (0,6%-ra) csökkent az olyan pácolt, füstölt húskészítmények (köztük a sonka) előfordulása, melyet ki kellett vonni a forgalomból – emelte ki Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a záró eredmények értékelésekor.

A 2019. évi tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés