Élelmiszergazdaság

Piac

Átmeneti csökkenés után ismét drágul a hús

Május közepén már megállt a húsár csökkenése. Az élő sertés ára a járvány alatt elérte mélypontját, az átlagosan 400 forintos kilónként árat, de már ismét kúszik felfelé és az 550 forint körül jár. A hazai húsárakat főleg a német észak-rajna-vesztfáliai árutőzsde mozgatja, ahol az elmúlt hetekben némi emelkedést regisztráltak.

Az élelmiszerárak áprilisban 8,7, májusban 8,4 százalékkal emelkedtek – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Ezen belül a felvágottak, a kolbász, a párizsi az átlagosnál jóval nagyobb mértékben, mintegy 20-22 százalékkal drágultak.

A sertéshús ára azonban áprilisban befékezett, s a járvány előtti becslésekkel ellentétben nem emelkedett tovább, sőt, némi csökkenéssel reagált a kereslet zsugorodására. Az ok ebben az esetben is elsősorban a szálloda, a vendéglátóipar, illetve a közétkeztetés összeomlása volt.

Fotó: pixabay.com

Az első negyedévben a sertéshúsért még nagyjából egyharmaddal többet kellett a feldolgozó üzemeknek fizetni a termelőknek, mint egy évvel korábban. Az élő sertés kilója elérte az 550 forintot is. Ezt a drágulást a feldolgozóipar nem hárította át a kereskedelemre, s ez jelentős veszteségeket okozott, bár a húskészítmények így is drágábban kerültek a pultra.

– Az idegenforgalom, a vendéglátás újraindulásával a kereslet növekedésének hatásait az árakra ma még nehéz pontosan felmérni – nyilatkozta a Népszavának Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. – Március közepe óta azoknál a kis- és közepes cégeknél zuhant legnagyobb mértékben a forgalom, amelyek a közétkeztetésre specializálódtak. Az élelmiszer kiskereskedelemnek beszállító vállalkozások forgalmát kevésbé vetette vissza a fogyasztás csökkenése.

A kormánynak és az agrárágazatoknak is figyelembe kell vennie, hogy a járvány a vásárlóerőt is meggyengítette. A húsiparosok azt javasolták, hogy a termékpálya végpontján, a húskészítményeknél is vezessék be a 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) helyett az 5 százalékos közterhet. Egyelőre nem érkezett a javaslatra válasz.

Fotó: pixabay.com

A baromfiágazatban lélegzethez juthatnak a termelők, mert a jelek szerint, legalábbis egyelőre, lecsengőben a madárinfluenza és a koronavírus-járvány is.

– Ezek azonban eltérő mélységű sebeket okoztak az ágazat különböző szegmenseiben, de egyik sem úszta meg teljesen. Összességében a jelen állás szerint idén 20-30 százalék lehet idén a termeléscsökkenés a baromfiágazatban, de év végéig bármely irányba elmozdulhat ez a szám – nyilatkozat a Népszavának Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke. – A legnagyobb kár a vízi szárnyasokkal foglalkozó gazdaságokat érte. Nagyjából 5 millió jószágot kellett levágni a H5N1 fertőzés, illetve megelőzés miatt.

A baromfisoknak is óriási gondot okozott a turizmus, a vendéglátás és a közétkeztetés leállása, és ezzel egy időben a legfontosabb ázsiai, arab piacokon a madárinfluenza okán bevezetett korlátozó intézkedések. Az elnök szerint a mélypont június elején volt, amikor a legmagasabb fagyasztott készleteket regisztrálták. Az utóbbi napokban a friss áru iránt már élénkült a kereslet az újra nyitás jegyében. Ugyanakkor a fagyasztott készletek még jó ideig csak viszik a pénzt és csak lassan apadnak vélik ágazati szakértők. Akár egy évben is beletelhet, míg a cégek kiheverik a 2020-as keresletcsökkenést. A fogyasztóknak kétes vigasz, hogy a friss baromfihús árak várhatóan csak lassan, fokozatosan emelkednek majd a forgalom növekedésével párhuzamosan.

További részletek itt.

agrotrend.hu / Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés