Hírek

Az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik húzóágazata

Az élelmiszer-szektorhoz tartozó vállalkozások a járványügyi veszélyhelyzetben is megállták a helyüket. Hogy az ágazat a jövőben is sikeres legyen, beruházásokra és fejlesztésekre van szükség, ezért az agrártárca támogatja a kistermelőket, illetve együttműködik a nagyvállalatokkal.

Hazánk kiváló adottságai miatt az elmúlt években több multinacionális agrár- és élelmiszeripari cég települt Magyarországra. Ahhoz, hogy a magyar gazdaságot működtetni tudjuk, szükséges, hogy minél több értéket hozzáadva versenyképes legyen a mezőgazdaság.

Olyan termelésre és cégekre van szükség, amelyek munkahelyet teremtenek, vidéken települnek le, egyetemi innovációt integrálnak magukhoz, tehát a kutatás-fejlesztés terén óriási jelentőségűek – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 Magyar gazda című műsorában.

A  magyar termelőknek köszönhetően a magyar szellemi terméket beleviszik a termékbe, hiszen magyar munkaerő hozzáadásával készül el, amely aztán meghódítja a világot, és hirdeti Magyarország termelésének a jó hírét – tette hozzá Nagy. Az egyik ilyen nagyvállalat a hazánkban három gyárat működtető Unilever, amely számára Magyarország kiemelt közép-és kelet-európai gazdasági központ.

Alberto Di Leo, az Unilever üzletágvezetője elmondta, a kormány stratégiai partnerük. Ezért is szeretnék megerősíteni ezt a partnerséget, mert úgy vélik, ezzel mindkét fél nyerhet. Veszprémi jégkrémgyáruk a világ minden tájára értékesít.

Fotó: MTI

A gyár éves volumene  70 millió liter jégkrém, amivel Európában a negyedik, ötödik jégkrémgyár vagyunk a családon belül. Körülbelül 650 fővel dolgozunk, de ez szezonalitásfüggő. Beszállítóink Európa-szerte mindenhonnan vannak. Vannak köztük magyar beszállítók és nyugat-európai beszállítók is – mondta Soós András, az Unilever veszprémi jégkrémgyárának igazgatója.

Mintegy 27 országba szállítanak ki, az Adriára és a kelet-európai régióba, a Távol-Keletre, Ázsiába, Amerikába és Ausztráliába is. A gyárat a magyar szellemi tőke miatt telepítették hazánkba. A vállalkozás amellett, hogy számos szakembernek biztosít munkát, az utánpótlásképzésben is részt vesz, illetve igyekszik a diákok között népszerűsíteni az ágazatot. Középiskolák, egyetemek számára is megnyitottuk a gyárkaput. Jelenleg húsz duális képzésben részt vevő egyetemi hallgatónk van. Mindnyájunk érdeke, hogy ezt tovább folytassuk – emelte ki Soós.

Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt  a gyárlátogatások mennyisége nagymértékben lecsökkent, mert számukra is az első a kollégáik védelme. A járványügyi veszélyhelyzet a multinacionális cégekre is hatással volt.

Az élelmiszeripari nagyvállalatok adót fizetnek és megélhetést biztosítanak munkavállalóik és beszállítóik számára. Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy ezek a cégek is részesülhetnek a járvány hatásait enyhítő támogatási alapból. Ennek feltétele, hogy az összeg 10 százalékával valamelyik magyar karitatív szervezetet kell segíteniük.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook