Élelmiszergazdaság

Piac

Az élelmiszeripar megújítása a versenyképesség alapja

Az Agrárminisztérium célja a teljes magyar élelmiszeripart modernizációja – jelentette ki Nagy István tárcavezető, pénteken, Csornán.

A miniszter a Goodmills Magyarország Malomipari Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán arra emlékeztetett, hogy az agrárgazdaságban és az élelmiszeriparban példaértékű eredményeket ért el hazánk az utóbbi években, a magyar mezőgazdaság teljesítménye rekordokat döntött – írja honlapján az Agrárminisztérium.

Jöhettek új társadalmi elvárások, szigorú állatjóléti előírások, természeti krízisek, állategészségügyi járványok és az egész világot megrengető koronavírus pandémia, mindezek ellenére a magyar mezőgazdaság bebizonyította, hogy stabil és válságálló – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly a Megújuló vidék megújuló agrárium program részeként az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztéseire 50 milliárd forint értékben, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztéseire pedig 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat. Az utóbbi felhívás esetében az élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan új épületek, építmények kialakítására, bővítésére, felújítására, valamint technológiai rendszerek kialakítására is lehetőség nyílt. Ráadásul  immár a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő közép és nagy vállalkozások számára is nyitva álltak a források – hangsúlyozta a tárcavezető.

Kifejtette: Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás kapcsán eddig 64 kérelem részesült több mint 46,2 milliárd forint támogatásban. Győr-Moson-Sopron megyében összesen 17 pályázatot adtak be 15,6 milliárd forint értékben, amiből eddig 2 pályázat részesült pozitív elbírálásban, 2,58 milliárd forint támogatási összegben.

A miniszter kiemelte, a kormány határozottan kiáll a vidék gazdaságát erősítő fejlesztések, az élelmiszeripari és mezőgazdasági beruházások, az életminőséget folyamatosan javító és a szolgáltatások körét egyre bővítő építkezések támogatása mellett.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook